Egy kísérletben kutatók friss, illetve egyhetes, állott pattogatott kukoricát adtak egy filmvetítés résztvevőinek. Azok a résztvevők, akik azt állították, hogy moziban általában nem fogyasztanak pop-cornt, sokkal kevesebb állott kukoricát ettek, mint frisset – az egyhetes pattogatott kukoricának egyszerűen nem volt olyan jó az íze. Azok viszont, akik mindig kukoricát szoktak enni filmnézés alatt, ugyanannyit fogyasztottak az állott és a friss pop-cornból. A megszokás miatt számukra lényegtelen volt az étel íze.

A Personality and Social Psychology Bulletin folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, David Neal azzal magyarázza a jelenséget, hogy amikor rendszeresen fogyasztunk egy bizonyos ételt ugyanabban a környezetben, az agyunk az ételt ahhoz a környezethez társítja, tehát addig esszük az ételt, amíg a környezet kulcsjegyei jelen vannak.

A kutatók egy másik kísérletben azt vizsgálták, mi történik, ha ezt az automatizmust valamilyen módon megzavarják. Ismét friss és állott pop-cornt felhasználva arra kérték az alanyokat, hogy filmnézés közben a domináns vagy a nem domináns kezükkel egyék a kukoricát. Amikor a résztvevők a nem domináns kezüket használták, jobban odafigyeltek arra, amit fogyasztottak, és kevesebbet ettek a rossz ízű kukoricából – még azok is, akiknél mélyen berögzült volt a szokás.

A tanulmány társszerzője, Wendy Wood szerint a fogyni vágyók nem mindig tehetik meg, hogy változtassanak a túlevéshez köthető környezetükön; jobb megoldás lehet, ha az utóbbi kísérletben alkalmazott kézváltáshoz hasonló egyszerű technikákkal próbálják megszakítani a berögzült mintázatot.