Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Könnyű ebéd a szenvedésmentes fogyás titka

Fogyókúra, éhezés vagy drága diétás porok nélkül is lehetséges fogyni: egy kutatás szerint egy év alatt akár hat kilótól is meg lehet szabadulni csupán azzal, hogy ebédre kevesebbet eszünk.

Az amerikai Cornell Egyetem kutatói 17 önkéntes étkezési szokásait figyelték meg öt héten keresztül. A résztvevők az első héten egy büféasztalról bármit választhattak ebédre, amit csak megkívántak. Ezután két héten át a csoport egyik fele csupán hat, meghatározott mennyiségű készételből választhatott, például levesből, de a többi étkezéskor bármennyit ehettek; az utolsó két héten pedig a résztvevők másik része kapott kontrollált adagokat ebédre.

A szakemberek azt tapasztalták, hogy amikor az előre meghatározott, kisebb adagot kapták ebédre, az önkéntesek naponta mintegy 250 kalóriával vittek be kevesebbet a szervezetükbe, és a vizsgálat végére átlagosan fél kilót fogytak. „Egy év alatt egy ilyen étrend akár 6 kiló fogyást is eredményezhet” – mondta David Levitsky, az Egyetem pszichológia és táplálkozástudomány professzora.

Carly Pacanowski, a kutatást végző másik szakember szerint az amerikai felnőttek átlagosan fél kilót híznak egy év alatt, ami elkerülhető lehet az elfogyasztott kalóriák kismértékű csökkentésével, például úgy, hogy heti néhányszor könnyebb ebédet fogyasztanak.

Az eredmények azt sugallják, hogy az étkezések helyettesítésére szolgáló magas rost- vagy fehérjetartalmú fogyókúrás szerek nem azért hatásosak, mert elnyomják az étvágyat, hanem mert kevesebb kalóriát tartalmaznak, a kisebb kalóriabevitelt pedig az emberi szervezet nem kompenzálja a következő étkezéskor, így összességében csökken a bevitt energiamennyiség. Ezek fogyasztása helyett tehát elég lehet, ha kisebb adagokat eszünk ebédre.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/ebed-fogyas