Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A hüvelytorna önmagában nem javítja a szexet

Ha egy nő orgazmust él át, összehúzódnak a medencefenék-izmai, amelyek többek között a vizelettartást és a gyermekszülést is szabályozzák. Főleg az inkontinencia kezelésekor szokták edzeni ezt a területet, és a tornát a nemi élet javítására is ajánlják, ám egy brazil vizsgálat szerint az utóbbira nem igazán alkalmas.

A São Paulo-i Egyetem kutatói által végzett kutatásba 32 menopauzán átesett nőt vontak be, akik három hónapon keresztül végezték heti öt alkalommal a gyakorlatsort. A vizsgálati időszak végére a nők medencefenék-izomzata megerősödött, és a hangulatukban is javulás állt be: míg kezdetben 44 százalék panaszkodott szorongásra, ez az arány a torna hatására 28 százalékra csökkent.

Ugyanakkor a kérdőíveken adott válaszaikból kitűnt, hogy – a szakemberek legnagyobb meglepetésére – a vizsgált nők nem lettek elégedettebbek a nemi életükkel. „Mindez ellentmond a várakozásainknak, és a korábbi vizsgálatok eredményeivel sincs összhangban” – olvasható a Journal of Sexual Medicine című lap legutóbbi számában megjelent cikkben.

Másokat azonban nem lepett meg a felfedezés. „A nem kielégítő nemi élet igen összetett téma, pszichológiai és kapcsolati okai is vannak. Hiába működik egy nő hüvelye tökéletesen, attól még lehet egyéb okokból borzalmas a szexuális élete” – vélekedett Dr. Leah Millheiser, a Stanford Egyetem Orvosi Karának keretein belül működő Női Szexuális Egészségprogram vezetője.

Millheiser szerint a kérdőíveken érdemes lett volna kitérni a résztvevők partnerkapcsolatának minőségére és életük feszültségforrásaira; és figyelembe kellene venni a változókorral járó hormonális változásokat is. „A nemi vágy nem csak a lelkiállapottól, hanem a hormonoktól is függ. A résztvevő nők közül senki nem részesült hormonterápiában” – mondta el Millheiser, aki azt is kifogásolta, hogy a kutatásba nem vontak be olyan kontrollcsoportot, akik nem végezték a gyakorlatokat.

Susan Kellogg-Spadt, a Drexel Egyetem Orvosi Karának szülész-nőgyógyásza hozzátette: a vizsgált asszonyok medencefenék-izomzata nem volt gyenge, így érthető, hogy nem volt min javítaniuk a Kegel-gyakorlatoknak. Ugyanakkor elmondta, nem világos, miért csökkent köreikben a szorongás – talán azért, mert élvezték a tornát.

Mindenesetre a gyakorlatok ajánlhatók mindenkinek, aki úgy érzi, kitágult a hüvelye, ami különösen gyakori jelenség szülés után. Jót tesz még a vizelettartási nehézségekkel küzdőknek is, és azoknak, akik szex közben nem nagyon éreznek semmit. Hiba azonban azt várni, hogy a Kegel-torna a nemi élet minden zavarát megoldja majd.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/kegel-gyakorlatok-szex