Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az alvás segít feldolgozni a fájdalmas emlékeket

A legtöbb embernek élete egy vagy több pontján meg kell küzdenie traumatikus élményekkel ami érzelmi zavart hagyhat maga után, ha nem sikerül megfelelően feldolgozni. Amerikai kutatók szerint a kellemetlen és traumatikus élményeket az alvás segít feldolgozni.

A berkeley-i Kaliforniai Egyetem munkatársai erős érzelmeket kiváltó képeket mutattak 35 önkéntesnek, akiket két csoportba osztottak. Miután 150 erős érzelmeket kiváltó képet mutattak nekik, az egyik csoport alhatott, míg a másik nem. Pár óra elteltével MRI-készülékkel követték nyomon az önkéntesek agyi aktivitását, miközben másodszor is végig kellett nézniük a felkavaró fotókat.

A vizsgálatok során azoknál, akiknek volt lehetőségük aludni, a kutatók kisebb aktivitást tapasztaltak az amygdalában, az érzelmekkel kapcsolatos agyterületen, miközben nagyobb aktivitást mutatott a prefrontális kéreg, amely a racionálisabb gondolkodással összefüggő agyi régió. Ezzel szemben azoknál, akik nem alhattak, jóval erőteljesebb érzelmi reakciókat tapasztaltak.

A kutatók úgy vélik, hogy a REM-alvás alatti agyi kémiai folyamatok magyarázhatják az észlelt változásokat. „Tudjuk, hogy a REM-alvás alatt élesen csökken a norepinefrin, egy stresszel összefüggő agyi vegyület szintje” – idézte Matthew Walker kutatásvezetőt a BBC hírportálja. A REM-alvás közben ebben a neurokémiailag biztonságos környezetben éljük újra az erőteljes érzelmeket, így azok ébredés után veszítenek erejükből.

A tanulmányt a Current Biology című szakfolyóiratban ismertették részletesen.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/alvas-traumatikus-emlekek