Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Jobb a fogós szülés, mint a császármetszés?

Az utóbbi időben egyre ritkábban segítik világra fogóval az újszülötteket, a vákuum és a császármetszés azonban elterjedtebb, annak ellenére, hogy ezek biztonságosabb voltára nincs bizonyíték – hívják fel a figyelmet amerikai kutatók.

Dr. Erika F. Werner, a Baltimore-i John Hopkins Egyetem Orvosi Karának nőgyógyásza és munkatársai azt kutatták, hogy a szülés segítésére használt módszerek alkalmazásakor mennyiben áll fenn az agyvérzés, valamint az egyéb agy körüli vérzések veszélye. 400 ezer gyermek vizsgálata során arra jutottak, hogy a fogó használatakor 45 százalékkal volt kisebb mindezeknek a kockázata, mint ha vákuumot vagy császármetszést alkalmaztak az orvosok. Ugyanakkor a császármetszés csökkentette az agy körüli szubdurális vérzésnek nevezett rendellenesség rizikóját.

Werner azonban a Reutersnek adott interjújában leszögezte, hogy mindhárom típusú szülés esetében nagyon kevés esetben fordult elő agyi sérülés: a 12 ezer fogós szülés 0,12 százalékában, a vákuum és a császármetszés alkalmazásakor 0,3 százalékban történt agyvérzés. A hüvely szétrepedése azonban értelemszerűen a császármetszések esetében volt a legritkább.

Noha ezek az adatok csak megfigyelésen alapulnak, és nem szolgáltatnak bizonyítékot, kikezdik azt a széles körben elterjedt véleményt, miszerint a három módszer közül a császármetszés lenne a legbiztonságosabb. „A császármetszések aránya folyamatosan nő, pedig nem bizonyított, hogy ez a legjobb módszer” – írta Werner az Obstetrics & Gynecology című folyóiratban megjelent cikkében.

A születés közben történő agyvérzést az agy csökkenő vérellátása okozza, márpedig vészhelyzet esetén fogóval hamarabb megszületik a baba, mint vákuummal vagy császármetszéssel. Noha ez utóbbi esetben ritkább a szubdurális vérzés előfordulása, az agyvérzésnek sokkal több hosszú távú káros hatása van.

Werner szerint fontos lenne, hogy a kismamák megismerkedjenek minden lehetséges megoldással, amelyet az esetleges problémák esetén alkalmazhatnak az orvosok. Elmondta, hogy New Yorkban az utóbbi évekre két százalékra esett vissza a fogós szülések aránya, a vákuum használata azonban hat százalékra nőtt. Ennek többek között az is az oka lehet, hogy ma már inkább ez utóbbira oktatják az orvosokat, ám a hogy a képzés miért vett új irányt, nem egyértelmű.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/szuleszeti-fogo