Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A karácsonyi evés-ivás a fogaknak is árthat

Az ünnepek során nem csak plusz kilókat szedhetünk fel, de ha nem vigyázunk, a fogainkon is megmutatkozhat a sok alkohol és cukros étel hatása.

"Az emberek általában az ünnepek alatt több cukros ételt és alkoholos italt fogyasztanak, mint máskor. Ráadásul a szoros programok miatt észrevettem, hogy a betegeimnél előfordul, hogy megfeledkeznek az alapvető szájápolásról is" – magyarázza Dr. George Shepley, az Amerikai Általános Fogorvosok Szövetségének szóvivője.

Az édességek a sok cukor, az alkoholos italok pedig savas hatásuk miatt is károsíthatják a fogzománcot. A szakember szerint azonban nem kell lemondanunk a finom falatokról, de néhány dologra érdemes odafigyelni, pár apró trükkel ugyanis megelőzhetjük, hogy a dőzsölés nagyobb károkat okozzon a fogainkon.

Hogy csökkentsük az alkohol okozta ártalmakat két pohárka vagy korty bor között mindig igyunk egy kis vizet is. Ez a módszer egyébként a másnaposság ellen is kitűnő. Az isteni karácsonyi sütiket sem kell kihagynunk. Ehetünk bátran a frissen sült bejgliből is, de utána használjunk fogselymet, vagy legalább cukormentes rágógumit, ami fokozza a nyáltermelést és csökkenti a baktériumok szaporodását.

Végül Shepley szerint ilyenkor még az is hajlamos lehet a stresszes alvás alatti "fogcsikorgatásra", aki amúgy egyébként nem. Ezért, ha fájó állkapoccsal ébredünk, próbáljunk ki valamilyen stresszkezelési technikát, vagy keressük fel a fogorvosunkat, hogy személyre szabott módszert ajánljon.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/karacsony-fogak