Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Ikerpár operáltatta magát nőből férfivá

Az ország történelmében először nőből férfivá operáltatta magát egy kínai ikerpár – írta a Shanghai Daily.

Az ikernővérek 25 évesek és a dél-kínai Jünnan (Yunnan) tartomány lakosai, ennél többet nem lehet tudni róluk, a nemcserével kapcsolatos terveiket ugyanis családjuk, hozzátartozóik és barátaik is ellenezték, s egy operáción még túl kell esniük ahhoz, hogy végleg férfivá váljanak.

„A hírt később akarjuk bejelenteni, most még titokban kell tartanunk a dolgot” – nyilatkozták az ikrek a lapnak, hozzátéve, hogy a túlzott médiajelenléttől való félelem mellett nem engedhetik meg maguknak, hogy elveszítsék az állásaikat, az jelenti ugyanis a még szükséges beavatkozás anyagi fedezetét.

Az ikernővérek az újságnak azt is elmondták: óvodás koruk óta tudták, másak, mint a többiek, s mindig is elutasították a nőiséget, de a nemcsere országon belüli lehetőségéről csak tavaly nyáron értesültek. A hatályos kínai jogszabályok szerint az utolsó beavatkozás végéig hivatalosan nőneműek maradnak, a férfiként való jogi regisztrációt azután kezdhetik meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/transznemu-ikrek