Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Ritka kórokozó miatt kellett amputálni egy lány lábát

Egy 14 éves texasi lány egyik lábszárát egy rendkívül ritka, halálos betegség miatt kellett amputálni. A Pythium insidiosum elnevezésű gombaszerű mikroba meglehetősen ritkán okoz megbetegedést az emberek körében, és akkor is leginkább csak Thaiföld környékén.

Az egyébként teljesen egészséges tizenéves lány lábán folyamatosan terjedő pirosas kiütések jelentek meg két héttel azután hogy egy algákkal teli medencében fürdött. „A kis foltok fokozatosan terjedni kezdtek, és néhány hét leforgása alatt a lány lábának nagy része bepirosodott” – mondta Dr. Stephen J. Salipante, a Seattle-i Washington Egyetem kutatója.

A fiatal lány meglehetősen erős antibiotikumos és gombaölő kezeléseket kapott a Cook Gyerekgyógyászati Központban, de a kiterjedt fertőzés egyáltalán nem húzódott vissza. „A mikroorganizmus mikroszkopikus vizsgálata után eleinte arra gyanakodtunk, hogy valamiféle ritka és rendkívül agresszív gombafajtával van dolgunk, de a vizsgálatok bebizonyították, hogy habár a DNS-ük nagyon hasonló, a lány lábán nem gombafertőzés alakult ki, hanem a Pythium insidiosum nevű mikroba szaporodott el” – magyarázta Dr. Salipante. 

„A fertőzés olyan komoly mértékű volt, hogy az egyetlen megoldás a lány lábának amputálása volt. Az amputáció minden kétséget kizáróan megmentette az életét” – tette hozzá Dr. Don Murphy, a Cook Gyerekgyógyászati Központ mikrobiológusa.  

Dr. Salipante véleménye szerint a Pythium insidiosum egy feltörekvő emberi patogén, ami azt jelenti, hogy valószínűsíthető, hogy a jövőben egyre többször fog megjelenni az emberek körében ez az egyelőre még nagyon ritka fertőzés. Az esetről szóló részletes beszámoló a Journal of Clinical Microbiologycímű orvosi szaklap áprilisi számában jelent meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/mikroba-fertozes-amputacio