Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az evés idejétől is függ, mennyire hízunk

Egérkísérletek eredménye arra utal, hogy a hízás mértékét nemcsak az határozza meg, hogy mit esznek a kisemlősök, hanem az is, hogy mikor. Az összefüggés az emberre is igaz lehet.

A kísérletekben a rágcsálókat 100 napig tartották normál vagy nagy zsírtartalmú étrenden. Egyesek éjjel és nappal, bármikor ehettek, míg mások a nap 24 órájából csupán egy nyolc órás szakaszban táplálkozhattak.

Kiderült, hogy a szakaszosan etetett egerek kevesebb súlyt szedtek fel magukra és kisebb volt májkárosodásuk mértéke is, mint azoké az állatoké, amelyek egész nap hozzáfértek az élelemhez. Ezen túlmenően az időmegszorítással etetett egereknél jobb volt a tápanyagok hasznosítása és a glükóztoleranciájuk, valamint általánosságban jobbak voltak a metabolikus egészségükre vonatkozó jelzőszámok.

Fontos, hogy minden egércsoport ugyanazt az eleséget kapta és ugyanakkora mennyiségben – hangsúlyozták a Cell Metabolism című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői.

Megumi Hatori és kutatótársai a La Jolla-i Salk Intézetből úgy vélik, hogy felborítja az egerek anyagcsereciklusát, ha a nap bármely szakában ehetnek. Hasonlít ez ahhoz, amikor nem éjszaka alszunk és nem nappal vagyunk ébren, hanem össze-vissza a nap folyamán – idézte a Scientific American című ismeretterjesztő portál.

A kutatók úgy vélik, hogy eredményük az ember anyagcseréjére is érvényes lehet, ami azt jelenti, hogy érdemes ellenőrzésünk alatt tartani azt is, hogy mikor eszünk, nem csak azt, hogy mit.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/eves-ideje