Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Jobb az életminőség mediterrán étrenddel

A mediterrán étrend egyértelműen jótékony hatással van a mentális és a fizikai egészségügyi állapotra, derült ki egy spanyol tanulmányból.

Az alappilléreit tekintve gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek (bab, zöld-, és csicseriborsó, lencse), halak, olívaolaj és magvak fogyasztásán alapuló mediterrán étrendről már korábban bebizonyították, hogy jótékony hatással van az egészségre, ami a krónikus betegségek kialakulására való kisebb hajlamban, illetve az alacsonyabb halálozási arányban nyilvánul meg.

A Las Palmas de Gran Canaria Egyetem és a Navarrai Egyetem szakemberei ezúttal azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a mediterrán étrend az emberek életminőségére. A tanulmány több mint 11 ezer egyetemista bevonásával készült, akiket négy éven keresztül követtek figyelemmel – olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon.

„A fejlett országok társadalmainak fokozatos elöregedése még inkább érdekessé teszi azoknak a tényezőknek a felkutatását, amelyek javíthatják a helyi lakosság életminőségét, illetve egészségügyi állapotát” – mutatott rá Patricia Henríquez Sánchez, a tanulmány vezető szerzője. A szakemberek a feljegyezték a résztvevők táplálékbeviteli adatait, majd a négyéves vizsgálati időszak lezárultával a diákok kérdőív révén értékelték saját életminőségüket.

A European Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban részletesen közölt eredmények szerint akik többször döntöttek a mediterrán étrend mellett, azok magasabb értéket értek el az életminőségükre vonatkozó kérdőívben fizikai és mentális közérzetük szempontjából.

Mint arra Henríquez rámutatott, a mediterrán ételpiramis a naponta, hetente vagy csupán alkalmanként fogyasztandó ételeket kombinálja. A főétkezésekből sosem szabad hiányoznia a gabonák, gyümölcsök és zöldségek, illetve tejtermékek alkotta alaptriónak. Naponta 1,5-2 liter víz fogyasztása ajánlott, emellett fontos, hogy a magas tápanyagértékű olívaolaj legyen a legfőbb zsírforrás.

A mediterrán étrend emellett bor és egyéb erjesztett italok mérsékelt  fogyasztását ajánlja. A sovány húsok és a tojás mind magas minőségű állati fehérjeforrások, a halak és egyéb tengeri gyümölcsök úgyszintén jótékony hatású zsírokat tartalmaznak. Az ételpiramis tetején a cukrok, édességek, péksütemények és cukrozott üdítőitalok sorakoznak, amelyeket csak alkalmanként és akkor is kis mennyiségben ajánlott fogyasztani.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/mediterran-etrend-eletminoseg