Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az álmos sofőr ugyanolyan veszélyes, mint az ittas

Egy francia kutatás szerint az álmosság a volán mögött majdnem olyan veszélyes, mint az ittas vezetés: az ittas és az álmos sofőrök egyaránt kétszer magasabb valószínűséggel felelősek az autóbalesetekért, mint pihent vagy józan társaik.

A Centre Hospitalo-Universitaire de Bordeaux kutatói Dr. Nicholas Moore vezetésével 679 olyan autóvezető adatait vizsgálták, akik 2007 és 2009 között legalább 24 órára kórházba kerültek súlyos baleset következtében. A sofőrök beszámoltak arról, milyen gyógyszereket szedtek, mennyi alkoholt fogyasztottak, és mennyit aludtak a baleset előtt.

A rendőrség információi szerint 355 sofőr volt felelős balesetéért. Ezek közül a kutatók kimutatták, hogy a 18 és 29 év közötti életkor, az autóvezetés, az alkoholfogyasztás és az álmosság mind a balesetokozás megnövekedett kockázatával állt összefüggésben. Az autóvezető képességre vonatkozó figyelmeztetéssel járó gyógyszerek érdekes módon a baleset okozásának alacsonyabb kockázatával állt összefüggésben. Moore úgy véli, ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy az ilyen gyógyszereket szedő emberek jobban odafigyelnek erre a mellékhatásra.

A szakértők szerint a balesetek kockázatának csökkentése érdekében érdemes szundítani egyet, mielőtt útra kelnénk. „Ha valaki fáradt, bátran aludjon egy rövidet, vagy igyon néhány kávét – javasolja Moore. – Kávéiváskor azonban ne feledjük, hogy a kávé csak egy kis idő múlva fejti ki a hatását, ráadásul ez a hatás idővel el is múlik.”

A légkondicionáló vagy a rádió bekapcsolásával azonban csak elkendőzzük az álmosság jeleit, ettől még nem fog elmúlni. Arra elég, hogy a következő autópálya-kijáratig eljussunk, de haza már nem feltétlenül juttat el. Moore általános tanács így szól: „Ne fogyassz alkoholt, és aludj!” A szakértő szerint az alvást semmi sem pótolhatja.

A tanulmány az Archives of Internal Medicine szaklapban jelent meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/almos-sofor