Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Nassolás helyett egyen mandulát!

Egy jó hír a fogyni vágyóknak: amerikai kutatók szerint számukra sem tilos, sőt, egyenesen ajánlott az édesség helyett a mandula fogyasztása.

Az édességek mandulával történő helyettesítése segíthet a kalóriabevitelt számon tartó diétázók nassolási vágyának csillapításában, és egyidejűleg a koleszterinszintjükre is jótékonyan hat - állítják amerikai kutatók. Dr. Gary Foster, a philadelphiai kutatás vezetője az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban közzétett tanulmányában úgy véli, hogy a mandulát el kellene távolítani a tiltólistáról, mivel megfelelő adagolás mellett szerves része lehet a súlycsökkentő étrendnek. A vizsgálatban 123 jó egészségi állapotú, ám elhízott ember vett részt, akik 18 hónapon keresztül kalóriaszámláláson alapuló diétát folytattak. A nők 1 200 – 1 500, míg a férfiak 1 200 – 1800 kalóriás étrendet tartottak. A résztvevők fele mindennap elfogyasztott két 28 grammos csomag (körülbelül 24 szem) mandulát megközelítőleg 350 kalória értékben, a többiek pedig teljesen elkerülték a csonthéjasokat. Hat hónap elteltével az utóbbi csoport jelentősebb súlycsökkenést mutatott – 7,2 kilogrammot a mandulaevőknél mért 5,4-gyel szemben. Másfél év múlva viszont enyhe súlygyarapodás mellett teljesen eltűnt a különbség a két tábor tagjai között, tehát fölöslegesnek bizonyult a mandula kiiktatása az étrendből.

Korábbi felmérések igazolják, hogy a csonthéjasok általában, így a mandula is kulcsszerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében. Dr. Foster és munkatársai ezért figyelemmel kísérték az érintettek vérképét. Fél év után a mandulaevők koleszterinszintje 0,22 mmol/l mértékben csökkent, szemben a másik csoport 0,0026 mmol/l-es értékével. A különbség 18 hónap elteltével is mérhető volt, ám már nem szignifikánsan. „Ez bizonyítja, hogy lényeges súlyvesztést lehet elérni csonthéjasok fogyasztása mellett, ráadásul a vérképre gyakorolt pozitív hatás is megmutatkozik” – magyarázta Dr. Foster, aki az adagokat illetően óvatosságra int, mivel viszonylag kalóriadús nassolnivalóról van szó.

A mandula magnéziumban, káliumban, hasznos zsírsavakban és E-vitaminban gazdag, emellett kiváló kalcium-, illetve rostforrás. „Diéta során kiemelt fontosságú, hogy a csökkentett mennyiségű táplálék, amit beviszünk, hasznos legyen a szervezetünk számára” – hangsúlyozta Dr. Wien, aki szerint a ropogós és ízletes falatokra vágyó fogyókúrázóknak mindenképpen hasznos lehet néhány szem mandula.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/mandula-fogyas