Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Fogyni is segíthet az okostelefon

Ma már számos segítséget kaphatunk, ha fogyni szeretnénk és az egészséges életmódra szeretnénk átállni. Nemrégiben egy mobilalkalmazást is kifejlesztettek erre.

Karen Grothe, a Mayo Klinika pszichológusa, aki elsősorban az elhízással és fizikai fittséggel kapcsolatos esetekkel foglalkozik, úgy véli, ezek a mobilalkalmazások kifejezetten nagy segítséget tudnak nyújtani, mivel használatukkal könnyen nyomon tudjuk követni, éppen mennyi kalóriát veszünk magunkhoz. Ahelyett, hogy kalóriatáblázatokat bújnánk, és papíron jegyzetelnénk, aznap éppen hány kalóriánál is tartunk, mindezt megteszi helyettünk a telefonunk.

Ez a program olyan, mintha felbéreltünk volna egy hivatásos dietetikust, aki állandóan velünk van, és megmondja, mit ehetünk és mit nem, csak ez utóbbi elég költséges, ráadásul a környezetünk számára meglehetősen furcsa lenne – fejtette ki Andrew Rosenthal, a The Eatery nevű iPhone alkalmazás stratégiai igazgatója.

A fenti mobilalkalmazás révén képeket is cserélhetünk a többi felhasználóval arról, éppen mit eszünk, kommentálhatjuk egymás választását, eszmét cserélhetünk arról, mi mennyire egészséges. Mindez nem csupán a fogyókúrázók számára lehet hasznos, de azoknak is, akik több zöldséget szeretnének enni, illetve kevesebb zsírt próbálnak fogyasztani. A számos felhasználó által feltöltött információt azután a program kielemzi azzal a céllal, hogy kiderüljön, milyen lepések vezethetnek a fogyókúrázók esetleges kudarcaihoz, így a jövőben ezekre is fel tudja hívni a felhasználók figyelmét, nehogy ugyanabba a csapdába essenek, mint korábban már mások.

A fenti előnyök mellett ez az alkalmazás azért is nagyon hasznos, mert segítségével az ember úgy érzi, nincs egyedül a céljaival, hiszen egy nagy közösség tagja, akik mind ugyanazt szeretnék elérni, egészségesebben akarnak élni. Lehetőségük van recepteket cserélni, tippeket kapni a napi mozgáshoz, biztathatják, támogathatják egymást.

A Lose It! weboldal szerint, a felhasználók összesen eddig már nagyjából 5 és fél millió kilótól szabadultak meg, és 96 százalékuk ért el sikert fogyókúrája során.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/fogyni_segito_telefon