Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Tanuljunk élni az idősektől!

Jobb kedvűek, kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak az idős emberek – állítják a Northeastern Egyetem kutatói.

A kognitív funkciók és a fizikai egészség hanyatlása miatt azt várhatnánk, hogy az idős emberek egyre rosszkedvűbbekké válnak. A kutatások azonban azt mutatják, hogy az idősebb felnőttek boldogabbak, mint a fiatalok, vagy középkorúak. Úgy tűnik, hogy idővel az emberek többsége megtanulja, hogyan hagyja figyelmen kívül az olyan dolgokat, amitől rosszkedvű lehet, ezért jobbkedvűbbek és kiegyensúlyozottabbak az idősek. Derek Isaacowitz , a Northeastern egyetem kutatója ezt azzal magyarázza, hogy az idősebbek megtanulták jobban szabályozni az érzelmeiket és inkább a pozitív dolgokra koncentrálnak, miközben a negatívakat jobban ki tudják zárni.

Kutatásai is egyértelműen bizonyították, hogy az idősebbek egyszerűen pozitívabban szemlélik az életüket. Sőt a fiatalabbakkal szemben még akkor is pozitívabb hozzáállást mutatnak, ha éppen rosszabb kedvük van. A kutatók azonban hangsúlyozták, hogy ez a pozitív szemlélet nem jelenti azt, hogy az idősebbek nincsenek tisztában a részletekkel, vagyis azért látnák optimistábban a dolgokat, mert ne tudnának valamilyen kiemelkedő vagy fontos információról. A tanulmány részletesen a Current Directions in Psychological Science augusztusi számában jelenik meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/tanuljunk_elni