Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az egészségvédő zöld tea

A zöld tea vegyületei támogatják az immunrendszert, rendszeres fogyasztása még a rák és a szívinfarktus kockázatát is csökkentheti. Mindemellett közérzetjavító, immunerősítő, élénkítő, általános roboráló hatású. Mennyit kell ahhoz teáznunk, hogy a jótékony hatás érvényesüljön?

Mindezt persze nem sejtette 5000 évvel ezelőtt a mondabeli kínai császár, amikor is egy teabokor alatt üldögélt egy csésze forró vízzel a kezében. Amikor a bokorról a császár csészéjébe hullott egy levél, örömmel tapasztalhatta, hogy a keletkezett ital így sokkal kellemesebb. Olyannyira kellemesnek tűnt, hogy hamarosan termeszteni kezdték, ám ennek ellenére csak jóval később, az 1500-as években indult el világ-, vagyis Európa-hódító útjára a zöld tea.

 

Megnézem a Gyógyfű immunerősítő, közérzetjavító gyógyteáját >>> [1]

Ha nem erjed, akkor véd

Nem tudni, hogy akkor a császári bögrébe melyik teaféle hullott, de manapság három teafűfélét ismerünk, melyek feldolgozási módja eltér egymástól. A legfőbb különbség az, hogy a zöld tea leveleinél gőzöléssel akadályozzák meg az erjedési folyamatok megindulását. Ezzel szemben a két másik fajtánál (a fekete és az oolong teáknál) hagyják, hogy a levelek teljesen, vagy részben megerjedjenek. Az erjedés kiiktatása azért fontos, mert ennek köszönheti a tea jellegzetes ízét, és ami még lényegesebb, így maradhatnak benne azok az antioxidáns hatású anyagok, a polifenolok, melyek fontos sejtvédő tulajdonságokkal rendelkeznek.

Rák és szívbetegségek elleni vegyületek

A rákos megbetegedésekkel foglalkozó tudósok már régen felfigyeltek arra a jelenségre, hogy a japán dohányosok körében ritkán alakul ki bőrrák. Ennek nyomán Japánban és Kínában, de az USA-ban is egyre több kísérletet végeznek a zöld teának a rák megelőzésében játszott szerepével kapcsolatban. Kínában, ahol sokan fogyasztják rendszeresen, lehetőség volt hosszas kísérletek folytatására, melyek során bebizonyosodott, hogy azok a férfiak és nők, akik naponta egyszer isznak teát, kevesebb eséllyel betegednek meg végbél, hasnyálmirigy- és vastagbéldaganatban, illetve a betegség esetleges kialakulása során lelassul a rákos sejtek burjánzása.

 

Megnézem a Gyógyfű egészségmegőrző gyógyteáját>>> [2]

 

Ez a hatás egy EGKG nevű polifenolnak köszönhető, mely az egészségeseket megkímélve, pusztító hadjáratot indít a rákos sejtek ellen, valamint az azok növekedéséhez szükséges enzim termelődését is gátolja.

A verőerekben kialakuló érszűkület első fázisa az LDL-koleszterin szerkezetének átalakulása, melynek következményei a szív- és érrendszeri panaszok megjelenése. A zöld tea polifenoljainak antioxidáns hatása gátolja ezt a folyamatot, azaz keringési problémáink megelőzésében is jelentős szerepet tölthet be.

Ahhoz azonban, hogy a polifenolok ki tudják fejteni jótékony hatásukat, napi minimum 240-320 mg elfogyasztása szükséges (ami kb. napi 5 csésze tea fogyasztásával egyenlő). A teaivás mellett ezt Távol-Keleten az is gyakori, hogy belefőzik a levesekbe, zöldséges ételekbe a zöld teát.

Vitaminok, ásványi sók, fluorid

Vitaminok és ásványi sók is jelentős mennyiségben találhatók benne. Többféle hasznos anyag napi szükségletének jelentős hányadát fedezhetjük például a napi öt csésze tea elfogyasztásával. Koffeintartalma miatt azonban vigyázzunk vele, ha valaki érzékeny rá, fogyassza por vagy kapszula formájában.  Aki azonban szellemi teljesítőképességét szeretné növelni, illetve fáradtságérzetét csökkenteni, nyugodtan ihatja tea formájában is. A benne található több koffein ugyanis csak fokozatosan szívódik fel a bélben, míg a kávénál ez lökésszerűen történik meg a gyomorban, erős szívdobogást és ingerlékenységet idézve elő. Fluoridtartalmának köszönhetően a fogszuvasodás megelőzésében is fontos szerepet játszhat cukor nélkül, természetesen.

Az immunrendszer három testőre

Zöldtea, ginzeng, gyömbér. Ez a három együttműködő komponens évezredek óta ismert Ázsiában, univerzális "gyógyszerként" használják. Rendszeres fogyasztásukat a jó közérzet, az életerő és az egészségmegőrzés eszközének tekintik. Ez a keverék kiválóan alkalmas az immunrendszer erősítésére, emellett gyulladásgátló, szellemi tevékenységet elősegítő, általános roboráló hatású. Itt egy tökéletes keverék a Gyógyfű Kft-től: a VITAL-MIX, ami épp ezt a három gyógynövényt tartalmazza ideális arányban. 

Megnézem a VITAL-MIX gyógytea keveréket>> [3]

 



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/themes/health/bio9.htm