Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Cipő térdfájósoknak

Egy erre a célra kialakított, speciális, lapos és rugalmas talpú lábbeli a térdben jelentkező ízületi gyulladás (osteoarthritis) panaszait a terhelés csökkentésével képes enyhíteni.

Az Arthritis & Rheumatism című szakfolyóiratban megjelent tanulmány részletezi, hogyan javult a páciensek testtartása és járása még a speciális cipő viselésének elhagyása után is. Dr. Najia Shakoor és munkatársai a chicagói Rush Egyetemi Orvosi Központban már korábban is vizsgálták a mezítlábas járás és a már említett „mozgékony” cipő hatásait a szokványos lábbeli mellett jelentkező bántalmakhoz képest. „Ezúttal fél évre bővítettük a megfigyelési időszakot” – magyarázta a szakértő, akinek csapata 16 térdízületi gyulladással kezelt beteget vont be a kísérletbe: naponta 6 órán át kellett a természetes mozgást eredményező lábbelit viselniük, és 6, 12, illetve 24 hét elteltével újra ellenőrizték a tartásukat.

Az eredmények alapján fél év elteltével 18 százalékkal csökkent a különleges cipőt hordó betegek térdízületi terhelése az érintett terület legveszélyeztetettebb, belső és középső részén; azokhoz képest, akik hagyományos lábbeliben jártak. A mezítlábas, valamint a „mozgékony” cipős csoport eredményei között nem mutatkozott számottevő eltérés. A kiindulási állapothoz képest 11 és 10 százalékkal javult a klasszikus cipőben és mezítláb járók testtartása, ami arra utal, hogy az újfajta lábbeli képes „újratanítani” a mozgást. „A térdízületi gyulladásban szenvedő betegek lapos és rugalmas talpú cipő viselésekor jelentős javulást tapasztalhatnak. Eredményeink alátámasztják, hogy a lábbeli megválasztása a terápia fontos része lehet” – vonta le a következtetést Dr. Shakoor.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/terdizuletre-cipo