Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A védőnő nem hibáztatható!

A területi védőnő nem felelős az Agárdon éhen halt kisfiú haláláért - derült ki a Fejér megyei tiszti főorvos vizsgálatából.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a területi védőnő eleget tett a gyermekjóléti szolgálattal szembeni jelzési kötelezettségének, a vizsgálat pedig nem tárt fel olyan körülményt, amellyel a védőnő a tragédiát megelőzhette volna. A közlemény hangsúlyozza, hogy a védőnői ellátás írásos elutasítása esetén a népegészségügyi szakigazgatási szervek számára a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy hatósági eljárásban kötelezzék a szülőt vagy a szülőket az ellátás igénybevételére. A továbbiakban a rendőrségi vizsgálat feladata megállapítani, hogy ki tehető felelőssé a kisgyermek haláláért - olvasható az ÁNTSZ közleményében, amely kitér arra is, hogy a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében - ha szükséges - a védőnő jelzéssel él a gyermekjóléti szolgálatnál, illetve hatósági eljárást kezdeményez.

    

A múlt héten a Fejér megyei tiszti főorvos indított szakfelügyeleti vizsgálatot az Agárdon halálra éheztetett kisfiú ügyében, a vizsgálat arra terjedt ki, hogy a területi védőnő a jogszabályban és szakmai szabályokban megfogalmazott kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett-e.  Egy másfél éves kisfiú halt meg Agárdon, mert szülei hónapokon keresztül alig adtak neki enni és inni. Az első orvos szakértői vélemény szerint a kisfiú krónikus alultápláltságban szenvedett, és gyakorlatilag éhen halt. Fél évesen még hat kiló volt, halálakor már csak négy és fél. Az eddigi adatok szerint a vállalkozóként dolgozó, jó körülmények között élő szülők orvost és védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást visszautasították.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/vedono