Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Csak mítosz a téli depresszió

A szezonális érzelmi zavar, vagy hétköznapi nevén téli depresszió mégsem olyan gyakori, mint eddig hittük – állítja egy friss tanulmány, amely szerint csak gyenge kapcsolat van az időjárás és az emberi hangulat között.

Korábbi eredmények alapján egyértelmű, hogy a szezonális érzelmi zavar létezik – mondta David Kerr, az Oregoni Állami Egyetem professzora. - Kutatásunk viszont azt támasztja alá, hogy közel sem érint annyi embert, mint gondolnánk – tette hozzá. Kerr professzor és kollégái több mint 550 Iowa állambeli és 200 oregoni lakos kérdőív útján gyűjtött adatait elemezték, akik depresszióval kapcsolatos kérdésekre válaszoltak. A szakértők megpróbálták időjárás-változáshoz kötni a hangulatingadozásokat, például a napfényes órák számához.

Nagyon enyhe összefüggést találtunk a téli hónapokra vonatkozóan. Sokkal enyhébben, mint ahogy azt feltételeztük. Számunkra is meglepetést jelentett a dolog, hiszen csaknem 800 ember bevonásával és pontos időjárásméréssel jelentősebb hatást vártunk – magyarázta Jeff Shaman, a Columbia Egyetem kutatója, aki szerzőként működött közre a tanulmány elkészítésében. A szakértők hozzátették, hogy aki úgy gondolja, szezonális depresszióban szenved, annak mindenképpen érdemes orvoshoz fordulnia. Az antidepresszánsok, valamint a kognitív és a fényterápia eredményes kezelési lehetőséget nyújtanak.

Szerencsére többféle módszer is rendelkezésre áll a depresszió kezelésére, akár szezonális, akár nem. A kognitív terápia kiemelkedik közülük, mert az eredmények alapján képes megelőzni a téli depresszió következő évi visszatérését – nyilatkozta Kerr professzor. A tanulmány a Journal of Affective Disorders című szakfolyóiratban jelenik meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/mitos-teli-depresszio