Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Egy intézkedés, amellyel több ezer haláleset lenne elkerülhető

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) javaslatot tett csütörtökön arra, hogy tiltsák be a mesterséges transzzsírok (folyékony növényi olajból hidrogénezéssel előállított szilárd zsírok) alkalmazását az élelmiszer-feldolgozásban, rámutatva, hogy ezzel évi 7 ezer, szív- és érrendszeri betegség okozta halált lehetne megakadályozni az Egyesült Államokban.

Az indítvány elfogadása esetén részlegesen hidrogénezett olajokat csak külön engedéllyel lehet majd felhasználni az amerikai élelmiszeriparban. Az esetleges tilalom nem vonatkozik az egyes tej- és húsipari termékekben természetes formájukban jelentkező transzzsírokra. Hidrogénezett zsiradékot leginkább a kekszfélék, a fagyasztott pizza- és tésztafélék és egyes kávétejszínek tartalmaznak. Az FDA előzetes koncepciója nem ismeri el az általánosan biztonságosnak elismert transzzsírokat.

A világon elsőként Dánia rendelte el 2003 júniusában, hogy tilos kereskedelmi forgalomba hozni olyan élelmiszert, amely két százaléknál nagyobb mennyiségben tartalmaz transzzsírokat. Az intézkedésnek is betudják, hogy a skandináv országban öt év leforgása alatt 20 százalékkal csökkent a szív- és keringési betegségben szenvedők száma. Az amerikai élelmezésbiztonsági hatóság 2006 óta követeli meg, hogy az élelmiszereken feltüntessék a transzzsírok mennyiségét is. 2006 júliusától az Egyesült Államokban elsőként New York város vezetése tiltotta be a mesterséges transzzsírsavak használatát a város minden éttermében. Az első állam, amely 2010-től erre az útra lépett, Kalifornia volt.

A transzzsírsavak a növényi olaj ipari feldolgozása, állagának keményítése, illetve az olaj tartósítása közben telítetlen zsírsavakból keletkeznek hidrogénezésnek nevezett folyamat során. Például a margarinok is hidrogénezett növényi olajok, amelyeket mesterségesen tesznek szilárddá. A hidrogénezés hatására a zsír elveszíti értékes kötéseit és telítetté válik, a zsírsavakban megváltozik a molekulaszerkezet. A transzzsírsavak a biológiailag hátrányos tulajdonságú telített zsírsavakhoz válnak hasonlatossá, növelik a vérben a káros hatású LDL-koleszterin szintjét, csökkentik a jó, HDL-koleszterin szintjét, hozzájárulva a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához.

A rendszeres testedzés hatására a HDL-koleszterinszint kellően magas lesz ugyan ahhoz, hogy még a magas, káros LDL-koleszterinszint mellett is kellő védelmet nyújtson az érfalaknak és a szívnek, a transzzsírok azonban ezt nem engedik, ezért a telített zsírokhoz képest dupla kockázatot jelentenek az ember egészségére.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/transzzsirok