Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Fogyás 190-ről

A 32 éves Kayes Uddin már közel 190 kg-ot nyomott, és túlsúlya miatt alvási apnoe alakult ki nála, ezért, hogy éjszaka meg ne fulladjon, egy speciális maszkban alhatott csak. A háromgyerekes apa akkor döntötte el, hogy lefogy, amikor orvosai közölték vele, ha nem változtat az életmódján, két éven belül meg fog halni.

Amint arról a londoni férfi beszámolt, a mélypontot az jelentette, amikor megállapították nála az alvási apnoét, és közölték vele, hogy éjszaka bármikor leállhat a légzése, mivel a torkában levő izmok és szövetek a túlsúlya miatt gátolják a levegő útját. Noha időnként bárkivel előfordulhat, hogy alvás közben egyszer-kétszer elakad a lélegzete, Mr. Uddinnál egy éjszaka során ez akár nyolcvanszor is megtörtént, így nem csoda, ha alig mert elaludni attól való félelmében, hogy álmában megfullad. Az orvosok egy speciális maszk viselését javasolták számára, ami nem engedte elzáródni a légutakat, a férfi azonban végül elszánta magát, hogy új életet kezd, amihez házi orvosától kért segítséget.

Amint arról a férfi beszámolt, mivel már gyerekként is rengeteg gyorsételt és üdítő italt fogyasztott, 15 évesen már 95 kg-ot nyomott, az iskola befejezésekor pedig már 100 kg felett járt, ám az igazán drasztikus hízás azután indult meg nála, hogy megnősült és családja lett. „Valahányszor újabb gyerekünk született, a feleségem és én is jelentős többletsúlyra tettünk szert, ami főleg a sok zsíros ételnek és cukros üdítőnek volt köszönhető” – mesélte a férfi, aki a húszas évei közepén már csupán a 7XL-es ruhákba fért bele. „Már néhány méter után kifogytam a levegőből, és a gyerekeimmel is alig bírtam jásztani, annyira kimerültem tőle” – folytatta vallomását Mr. Uddin, aki házi orvosa javaslatára végül belevágott egy gyomorszűkítő műtétbe, aminek következtében csupán kis adagokat bírt egyszerre elfogyasztani, így öt hónap alatt több mint 56 kg-tól sikerült megszabadulnia, sőt az alvási apnoe is megszűnt nála.

A férfi drasztikusan átalakította az étrendjét, amihez az egész család csatlakozott, így a korábbi zsíros húsok helyett már csak szárnyasokat és halat fogyasztanak, az édességeket pedig gyümölcsre cserélték. Ma már a munkahelyére is gyalog jár, esténként pedig rendszeresen fut és élvezi, hogy újra képes játszani gyermekeivel, a 11 éves Fahimmal, a 9 éves Farhannal és a 3 éves Maishával. Az alvási apnoe az Egyesült Királyságban a középkorú férfiak nagyjából négy, a nőknek pedig nagyjából két százalékát érinti. Egyes esetekben életmódbeli változásokkal, például fogyással javítható a helyzet, súlyosabb esetben azonban légzőmaszk viselése szükséges. Ha nem kezelik megfelelő módon, az alvási apnoe magas vérnyomást, szívrohamot, stroke-ot vagy cukorbetegséget is okozhat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/fogyas-apnoe