Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Jó hír a HIV-fertőzötteknek

A JAMA oldalain közölt tanulmány szerint HIV-fertőzöttek multivitaminnal és szelénnel való kezelése képes lassítani az immunrendszer hanyatlását, és a valódi betegség kialakulását.

A Floridai Nemzetközi Egyetem munkatársai abból a feltételezésből indultak ki, hogy a mikrogrammos mennyiségben szükséges tápanyagok hiánya hátrányosan befolyásolja az immunrendszer működését. A táplálék kiegészítése emiatt akár jótékony is lehet a HIV-esek kezelésében. A korábbi tanulmányok előrehaladott betegekkel foglalkoztak, és a laboratóriumi paraméterek szempontjából valóban előnyösnek bizonyult a kiegészítő kezelés, csakúgy, mint terhes nőknél is.

Most Marianna K. Baum és munkatársai korai stádiumú betegeket teszteltek. A vizsgálatba 878 botswanait vontak be, akik a HIV C-altípusát hordozták, és 24 hónapig kezelték őket multivitaminnal (B, C és E), illetve szelénnel, vagy placebóval. Megállapították, hogy azoknál csökkent a legkevésbé a HIV fő célpontja, a CD4+ fehérvérsejteknek a szintje, akik mind a multivitamin készítményt, mind a szelént alkalmazták. A CD4-sejtek drámai csökkenése vezet az immunhiány kialakulásához.

A módszer egy viszonylag olcsó alternatívát jelenthet a fejlődő országok számára, ahol egyes területeken a populáció negyede is fertőzött.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/aids-kesleltetes