Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Donor tüdők, dohányosoktól?

Egy széles körű brit felmérés szerint a donor tüdők közel fele dohányosoktól származik, és minden ötödik szervnek olyan személy a forrása, aki naponta legalább egy dobozzal szívott.

A dohányosoktól származó donor tüdők felhasználása a szegényes szervutánpótlás fellendítésének egyik módja, mivel transzplantálható szervekből világszerte állandó hiány mutatkozik. A szervet befogadó betegek húsz százaléka azonban így olyan szervet kap, melynek volt tulajdonosa több mint húsz évig legalább napi egy doboz cigarettát szívott. Az Annals of Thoracic Surgery szaklapban megjelent tanulmány szerzői ennek ellenére azt állítják, hogy a dohányos tüdő nem befolyásolja a betegek túlélési arányát, ezért az új kutatás eredményei enyhítik a dohányos donorokkal kapcsolatos aggályokat. A londoni Harefield Kórház kutatásából az derült ki, hogy a nemdohányzóktól származó tüdőt kapott recipiensek valójában valamivel alacsonyabb egyéves túlélési aránnyal rendelkeznek.

A kutatók a rövid- és középtávú túlélési arányokat hasonlították össze a dohányos tüdőt és a nemdohányzó tüdőt kapott betegek között. 2007 óta Nagy-Britanniában 237 tüdőátültetést végeztek, melyek 90 százaléka kettős transzplantáció volt. Összesen a betegek 53 százaléka kapott tüdőt nemdohányzó donortól, 29 százalék pedig olyan donortól, aki 20 évnél kevesebb ideig dohányzott. 18 százalék kapott donor tüdőt olyan személytől, aki legalább húsz évig több mint egy doboz cigarettát szívott. Az eredmények azt mutatták, hogy az egyéves és a hároméves túlélési arány a két csoportban körülbelül azonos volt. A nemdohányzók rövidtávon meglehetősen rosszul teljesítettek, közülük 77,7 százalék élte túl a beavatkozást egy év múlva, míg a dohányos tüdőt kapott betegek 90,8 százaléka élte túl az egy évet. A tüdők általános hatékonysága, valamint az intenzív osztályon és a kórházban eltöltött idő tekintetében nem mutattak ki jelentős eltérést.

Tüdőátültetést krónikus obstruktív tüdőbetegségben, cisztás fibrózisban és más súlyos betegségekben szenvedő betegeken végeznek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/dohanyos-donor