Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az egyéveseket éri a legtöbb égési sérülés

Egy nemrégiben készült tanulmány kimutatta, hogy a gyerekkori, kórházi kezelést is igénylő égési sérülések 20 százalékáért a hajvasalók a felelősek. Ez az igen népszerű hajformázó eszköz még 8 perccel a kikapcsolása után is közel 170 fokos hőmérsékletű marad, aminek következtében igen komoly égési sérüléseket tud okozni figyelmetlen használóinak.

A szakemberek 1215 tizenhat év alattit kísértek figyelemmel, akiket az Egyesült Királyság, illetve Írország kilenc különböző kórházába szállítottak be égési sérülésekkel 2008 júliusa és 2010 decembere között, és megállapították, hogy közülük 57-en, vagyis 4,7 százalékuk hajvasalóval égette meg magát. Az Archives of Diseases in Childhood című lapban közzétett tanulmány szerzői arról is beszámoltak, hogy a hajvasalókat – ahogy a rendes vasalókat is – igen gyakran a padlón hagyják használói, ami igen balesetveszélyes.

A figyelmesebb használat mellett azonban a kutatók szerint a gyártóknak is többet kellene tenniük ezeknek az eszközöknek a biztonságosabbá tétele terén. A kutatás arra is kitér, hogy az égési sérülések leggyakrabban az egyévesek között fordulnak elő, körükben tízszer nagyobb az aránya az ilyen baleseteknek, mint az iskolások körében. Az égések leggyakoribb oka valamilyen forró ital (29 százalék), ezt követik a forró víz (22 százalék), illetve a forró étel (7,4 százalék). Az égési sérülések további 6,2 százalékát a forró tűzhely, 2,2 százalékát a forró sütőajtó okozta, 1,8 százalékban pedig a forró radiátor volt a felelős a balesetért.

A kutatást vezető Alison Kemp professzor, a Cardiff Egyetem munkatársa megjegyezte, hogy az égési sérülések főleg a gyerekek kilenchónapos kora után jelentkeznek, mikor már önállóan képesek mászni, de még nincsenek tisztában a rájuk leselkedő veszélyekkel. A szülők ebben a szakaszban még sokszor nem számítanak a veszélyhelyzetekre és gyakran alábecsülik, hogy mi az, amit már elér a gyermekük. Pedig egy átlagos egyéves már nagyjából 75 cm, vagyis olyan magas, mint egy ebédlő asztal, és csak egy kicsivel alacsonyabb a sütőnél vagy a konyhapultnál. A szakemberek hozzátették, hogy az égések és forralások száma hároméves kor körül jelentős mértékben visszaesik, ami annak köszönhető, hogy a gyerekek eddigre már tudatában vannak a forró tárgyak által okozott veszélyeknek és a szülők is jóval nagyobb figyelemmel kísérik őket.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/egesi-gyerekbalesetek