Könnyű megérteni, miért. A cseppet sem barátságos, de annál szebb, és érintetlen, vadban, halban gazdag finn vadon meghódítása szinte elképzelhetetlen lett volna szauna nélkül abban az időben, amikor még nem ismerték a villanyáramot, a robbanómotorokat, meg a nyugati civilizáció többi áldását.

Fürdőszoba, mosókonyha, fodrászat, szülészet

Egy család nekivágott a végtelen erdőnek, és lehetőleg olyan távol telepedett le a szomszédjától, hogy annak háza egynapi járóföldön kívül essen. Ekkor fejszét ragadtak, és egy nyár alatt kiirtottak annyi erdőt, ami a megélhetéshez szükséges földterület megszerzéséhez kellett. Finnország lapos, sziklás, rendkívül mocsaras vidék. A földeket tehát még körül is kellett árkolni méghozzá jó mélyen nehogy a mocsár visszafoglalja ami az övé, mielőtt művelésre alkalmassá válna. Finnországban a nyár rövid. Egy finn mondás szerint: "az idén viszonylag jó nyarunk volt, mert alig esett a hó..."

Családunk dönti tehát a fát, hordja a sziklákat, árkol, és mellesleg négy kőlábra felépít egy kisebb gerendaházat, ami a közelgő télen lakószoba, konyha, fürdőszoba, mosókonyha, fodrászat, sőt ha kell a szülészet szerepét fogja ellátni. Egy másik gerendaház kell a gabonának, és az éléskamrának is. A következő évben aztán talán már jut idő a lakóház megépítésére is, és akkor az első épületből szauna lesz, szóval fürdőszoba, mosókonyha, fodrászat és szülészet.

Finn ember egyszerűen nem létezhet szauna nélkül. Amikor Martti Ahtisaari, a Finn Köztársaság elnöke Afrikába látogatott, az ottani finn nagykövetségen természetesen szaunázott is, és elmondása szerint ez igen üdítően hatott rá. Azt szokták mondani, normálisan a finnek szerdán és szombaton szaunáznak, de halottam már a kedd péntek összeállításról is, aztán persze vannak, akik hetente négyszer. Miért ne? Ha valaki szereti...

Alkalomszerűen

Hogyan is kell tehát finn módra szaunázni? Összefoglalóan annyit mondhatok, az alkalomhoz illően.

Hétköznap, vidéken az ember nekilát, és elkezdi hasogatni a fát, aztán begyújt, és szorgalmasan hordja azt a több ölnyi mennyiséget, ami a befűtéshez szükséges. Ha nincs ünnep, a sörfogyasztást nyugodtan elhagyhatjuk e tevékenység mellől. A tüzet rendszeresen, alaposan, jól meg kell nézni, mert a tűz lelke szereti, ha nézik. Ha nem figyelnek rá eléggé, egyszerűen kialszik.

Ha a tűz már vígan lobog, pattognak a nyírfahasábok (a finn ember, ha csak tud, szaunafűtésre nyírfát használ, mert a fenyő gyantája ráég a kályhára és nem is fűt olyan jól; Magyarországon az akác is megteszi), akkor nekiláthatunk a szükséges vízmennyiség elszállításához. Jobbára ez is kézzel történik, bár némely kevésbé elkötelezett, mondhatni modernista, vagy eretnek már bevezette legalább a kerti slagot a szaunájában. Természetesen mínusz tíz fok alatt csak a kellően mélyre ásott, jól szigetelt vízvezetékek üzemképesek. Nos így, vagy úgy, a szaunába víz kell – egyrészt hideg, másrészt forró, hogy elviselhetővé tegyük a hideg víz hőmérsékletét, valamint, hogy később a kövekre dobáljuk. Hideg vizet nem igazán érdemes a kövekre dobni, mert az természetesen jobban hűt, mint a meleg, viszont balesetek elkerülése végett az is jobb, ha nem tűzforró vizet tartunk a lábunknál lévő edényben. (Egyszer tanúja voltam, amikor egy óvatlan apuka puszta jóindulatból nyakon löttyintette egyetlen fiát egy merőnyi forró vízzel... nem volt kellemes látvány.)

Ha a hőmérséklet elérte a nyolcvan fokot, kész van tehát a szaunánk. Ruhát le, és befelé! Egyedül, párban, barátokkal, családdal, sörrel, vagy hideg, savanyú áfonyaszörppel, mindegy. Lényeg az, hogy az ember bent legyen, és ne kint.