Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Bizarr: megette felesége méhlepényét

A legtöbb ember számára riasztó a gondolat, hogy egy másik emberből származó véres húst elfogyasszon, ám Nick Baines újságíró nem ilyen finnyás, ezért aztán az sem okozott számára gondot, hogy felesége méhlepényét smoothie-ként, illetve tacoba csomagolva vegye magához.

Amint arról Nick a The Guardian hasábjain beszámolt, attól a perctől fogva vágyott arra, hogy megkóstolhassa a méhlepényt, amint a feleségével szóba került a gyerekvállalás gondolata. Később ugyan bevallotta, hogy a szülés után közvetlenül nem nyújtott túlságosan csábító látványt a placenta, és végül – a szülésznők felháborodott pillantásai kíséretében – csak néhány darabját sikerült megszereznie.

Másnap aztán nekilátott, hogy a megkaparintott méhlepénydarabból valami finomat készítsen. Egyrészt összeállított egy ízletes smoothie-t, ami elmondása szerint leginkább a banán ízére emlékeztette némi fémes, véres mellékízzel megfűszerezve, a szaga pedig pont olyan volt, mint a szülőszobáé, ahol előző nap világra jött a gyermeke. Ezzel szemben a megsütött változat sokkal ízletesebb volt, ezt tacoval fogyasztotta némi fokhagymával és paprikával, bár az óriási érzelmi hullám, ami állítólag a saját placentájukat elfogyasztó nőkre jellemző, nála elmaradt.

A méhlepény elfogyasztása az utóbbi években egyre nagyobb teret hódít, egyes nők egyenesen azért eszik meg, mert abban bíznak, ezáltal hamarabb visszanyerik az erejüket, elkerülhetik a szülés utáni depressziót és a tejelválasztásuk is gyorsabban megindul. Újabban azonban már azoknak sem kell lemondaniuk minderről, akik ódzkodnak a nyers hús látványától, ha ugyanis kellő pénz fizetnek, méhlepényükből tablettákat készítenek, amiket a szülés után még évekig szedhetnek. A gyártó cégek szerint ezek a tabletták számos fontos tápanyagot és hormont tartalmaznak, csökkentik a stresszt és elősegítik az anya-gyermek kötődés kialakulását. A kritikusok szerint ugyanakkor a placenta jótékony hatása nem bizonyított, sőt elfogyasztása akár fertőzéseket is okozhat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/placentaeves