Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Fusson az agya egészségéért!

Egy amerikai tanulmány adatai szerint a 20-as éveikben járó fiatalok rendszeres aerob testmozgás segítségével megóvhatják az agyuk egészségét.

A huszonéves korban végzett kardió edzések, például a futás, az úszás és a biciklizés, segíthetnek megvédeni a kognitív funkciókat 20 évvel később. A Neurology című tudományos szaklapban megjelent kutatás tanúsága szerint az agyunk is profitálhat abból, ha odafigyelünk szívünk egészségére. A Minnesota Egyetem tudósai összesen 3000, 25 év körüli egészséges fiatalt vizsgáltak meg. A kutatás első évében aztán mindannyian egy, a szív- és érrendszer egészségét felmérő teszten vettek részt, amit aztán 20 évvel később ismét megismételtek. A résztvevőknek ennek során addig kellett futniuk egy futópadon, amíg el nem fáradtak, vagy ki nem fulladtak. A kutatás kezdete után 25 évvel memória- és logikai teszteket is kitöltettek a résztvevőkkel.

Az eredmények szerint minden esetben jobban szerepeltek az agyműködést vizsgáló teszteken azok, akik tovább bírták a futópadon, még az után is, hogy a tudósok olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a dohányzás, a cukorbetegség és a magas koleszterinszint. A legjobban azok teljesítettek, akiknek a futópadon mért teljesítményében a legkevesebb volt a különbség a 20 évvel korábbi eredményhez képest. "Számtalan vizsgálat során sikerült már bizonyítani, hogy az egészséges szívműködés jótékony hatással van az agyra is - nyilatkozta Dr. David Jacobs, a kutatás vezetője - Reméljük, hogy ezek az adatok ráébresztik majd a fiatalokat, hogy milyen fontos, hogy törődjenek a testükkel, hiszen minden mindennel összefügg: a középkorban a kognitív funkciók például nagyban függnek attól, hogy huszonéves korban mennyire élünk aktív és egészséges életet." "Egyre több bizonyíték mutat arra, hogy a kognitív hanyatlás és a demencia egészséges életmóddal megelőzhető" - nyilatkozta Dr. Simon Ridley, az Alzheimer's Research UK kutatási vezetője.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/fusson-agy