Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az elhízottak bolygója

Az elmúlt három évtizedben 857 millióról 2,1 milliárdra nőtt a túlsúlyosak és az elhízottak száma világszerte – derül ki egy friss kutatásból, amelynek eredményei alapján az Amerikai Egyesült Államokban a legtragikusabb a helyzet.

Az Egyesült Államokban él a világ elhízottjainak 13 százaléka. Az adatok arról tanúskodnak, hogy a fejlett országokat járványszerű terjedéssel sújtja az elhízás – ismertették az Egészségmérési és –fejlesztési Intézet (IHME) munkatársai a Washingtoni Egyetemen. A szakértők 1980 és 2013 között gyűjtöttek adatokat gyerekekről és felnőttekről, összesen 188 országból. A túlsúlyosak és az elhízottak aránya 29 százalékról 37-re nőtt a férfiak körében, illetve 30 százalékról 38-ra a nőknél. Érdekesség, hogy a súlyfelesleggel élő férfiak aránya magasabb volt a fejlett országokban, míg az érintett nők főleg a fejlődő országokból kerültek ki. A tudósok a The Lancet című szakfolyóiratban május 29-én megjelent tanulmányban rámutattak, hogy a legmagasabb értékek a fejlett országok fiatalabb generációjánál mérhetőek.

A túlsúlyos és elhízott gyerekek aránya világszerte csaknem 50 százalékkal nőtt a megfigyelési időszakban. 2013-ban a lányok több mint 22 százaléka, valamint a fiúk kis híján 24 százaléka élt súlyfelesleggel a fejlett országokban. A fejlődő országokban mindkét nem fiataljainál 13 százalék volt ez az arány. „A gyerekek körében terjedő elhízás különösen aggályosnak tekinthető sok alacsony és közepes jövedelmű országban” – fogalmazott Marie Ng professzor az intézet sajtóközleményében. „Tudjuk, hogy a gyermekkori elhízásból számtalan egészségügyi probléma eredhet, beleértve a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, a cukorbetegséget és sok rákfajtát. Ki kell találnunk, hogyan lehet megfordítani ezt a tendenciát” – tette hozzá a szakértő.

Az eredményekből az is kiderül, hogy a világon élő elhízottak több mint fele a következő tíz ország valamelyikében él: Amerikai Egyesült Államok, Kína, India, Oroszország, Brazília, Mexikó, Egyiptom, Németország, Pakisztán és Indonézia. „Az elhízás kortól és jövedelemtől függetlenül bárkit, bárhol érinthet” – összegezte Dr. Christopher Murray, az IHME elnöke.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/elhizottak-bolygoja