Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Ön mikor gyújt rá az elsőre?

Az ébredés után hamar rágyújtóknál magasabb lehet a tüdőrák kialakulásának veszélye – derül ki egy friss kutatásból.

A kutatócsoport, amelyet Dr. Fangyi Gu, az Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Intézetének munkatársa vezetett, több mint 3 200 jelenlegi és volt dohányost kérdezett meg az Egyesült Államokból és Olaszországból. Mindannyiuknál felmérték a múltbéli dohányzási szokásokat, s vele együtt azt is, hogy általában mikor szívták el az első szálat reggelente. Bebizonyosodott, hogy azok, akik az ébredést követő egy órán belül rágyújtottak, azoknál lényegesen magasabb volt a tüdőrák kockázata, mint azoknál, akik ennél többet vártak vele. A szakértők számításba vették, hogy a résztvevők hány szálat szívtak el egy nap, mennyi ideig dohányoztak, valamint egyéb olyan adatokat is rögzítettek, amelyek lényegesek a tüdőrák kockázatának felmérése szempontjából.

A nap első cigarettájának időpontja erősebb összefüggést mutatott a tüdőrák kockázatával a jelenlegi dohányosoknál, mint azoknál, akik már leszoktak, illetve erősebb volt a kevesebbet szívóknál, mint a láncdohányosoknál. A férfiak és a nők között azonban nem mutatkozott különbség. A tanulmány a Journal of the National Cancer Institute című szakfolyóirat június 19-i számában jelent meg.

További kutatás szükséges a téma feltárására, mivel a mostani vizsgálat nem bizonyított ok-okozati összefüggést a nap első cigarettájának időpontja és a tüdőrák kockázata között. Az első szál ébredéshez viszonyított ideje azonban a szerzők szerint „javíthatja a tüdőrák kockázatának előrejelzését a tüdőszűrés során, valamint a dohányzás elleni programok hatékonyságát”.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/elso-reggeli-cigi