Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A műanyag csomagolás veszélyei

Rengetegen vesznek magukhoz olyan italokat és ételeket, amelyek műanyag dobozban vagy palackban kerülnek tárolásra, a friss, dél-koreai kutatások szerint az azonban egyáltalán nem jó ötlet. A biszfenol A (BPA) nevű, műanyaggyártáshoz használt kemikália ugyanis a szervezetbe kerülve a vérnyomás növekedéséhez – és számos egyéb betegséghez – vezethet.

Az elmúlt években több mint száz tudományos jelentés bizonyította, hogy a BPA számos egészségügyi problémáért felelhet, az egyike ezeknek a magas vérnyomás. A Hypertension című szaklapban publikált kutatás szerint a BPA az szív- és érrendszeri megbetegedésekkel is összefüggésbe hozható. A téma azért is fontos, mert már bizonyított tény, hogy az amerikaiak 95 százalékának a szervezetében kimutatható a BPA, és hasonló arányok jellemezik a fejlett országokat is.

A tanulmány azt is bizonyítja, hogy a BPA a csomagolóanyagból az ételbe és az italba juthat: a kísérlet során az önkéntesek öt napon keresztül kizárólag műanyag csomagolású ételeket és italokat fogyasztottak, és a végén a szervezetük vizeletben mérhető BPA-koncentrációja 1000 százalékkal nőtt ahhoz a helyzethez képest, amikor kizárólag friss alapanyagokból készülő finomságokat vettek magukhoz. „A kísérlet azt is igazolta, hogy a szervezetbe kerülő BPA hamar felszívódik: két órán belül a magas vérnyomás tünetei máris megjelentek azoknál, akik erre különös érzékenyek. Azt javasoljuk, hogy mindenki kerülje a műanyag csomagolású ételeket és italokat. Egyen friss élelmiszert, a vizet és az üdítőt inkább pohárból igya. Reméljük, a csomagolás-technika idővel képes lesz teljesen kiszűrni a BPA-t a műanyaggyártás során” - mondja Dr. Yun-Chul Hong, a kutatás vezetője.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/bpa-palackok