Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Benőtt lábkörmöt okozhatnak a balerinacipők

A balerinacipők évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek annak ellenére, hogy szakértők számtalan ellenérvet hoztak már fel viselése ellen, melyek közül leggyakoribbak, hogy a cipő tartós viselése bőrkeményedést, tyúkszemet és a talpboltozat süllyedését okozza.

Nemrégiben azonban egy vezető lábsebész a Physical Biology című lap hasábjain arra hívta fel a figyelmet, hogy a fentiek mellett ez a lábbeli tehető felelőssé azért is, hogy egyre többen küzdenek benőtt lábujjkörmökkel. A szakember szerint a balerina cipő túl szoros, ezért erős nyomást fejt ki a nagylábujjak körmére, így azután az ott található bőr felgyűrődik és beszakad, a köröm pedig befelé kezd nőni, elfertőződik és extrém esetben akár a lábujj amputációjára is sor kerülhet.

A benőtt köröm állapota négy szakaszra osztható. Az első szakaszban a bőr már kezd megviselődni, és bár látszólag még semmi komoly probléma nincs, a cipő és az érintés hatására már fájdalomérzet jelentkezik. A másodok szakaszban a köröm már feltűnően görbe és láthatóan a bőrbe fúródik. Ha ebben az első két szakaszban nem kezdődik meg a köröm kezelése, akkor elérkezik a harmadik szakasz, ahol már fertőzés és gyulladás jelentkezik, a köröm körüli bőr piros és dagadt, a fájdalom pedig egyre erősebb. Meglepő módon a legsúlyosabb, negyedik szakaszban a fájdalom már sokszor nincs jelen, ekkora ugyanis már olyan mértékben elfertőződött az érintett terület, és olyan mértékű genny gyülemlett fel a köröm alatt, hogy a szervezet fájdalomérzékelése kikapcsol.

Ha valaki ebben az utolsó szakaszban fordul orvoshoz, már antibiotikumos kezelésre van szüksége, illetve helyi érzéstelenítés mellett műtétre is sor kerülhet, amely során a sebész a benőtt körmöt kivágja és a körömágyat kezeli. Mindez elkerülhető, ha rendszeresen ápoljuk a lábkörmöket, és lehetőleg parabola formájúra vágjuk őket, a különféle divatos formák ugyanis – például az egyenesre vágás vagy a francia manikűr – csak növelik a körömbenövés kockázatát. És természetesen, elsősorban arra kellene odafigyelni, hogy kényelmes cipőt viseljünk, amely nem szorítja el a lábujjakat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/korom-benott