Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A kávé tisztítja az ereket

Néhány csésze kávé segít az érelmeszesedés megelőzésében, ami a szívbetegségek egyik legismertebb kockázati tényezője – derül ki egy friss koreai kutatásból.

A vizsgálat során több mint 25 000 főt vettek górcső alá, akik általános foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton estek át a munkahelyükön. Bebizonyosodott, hogy a mérsékelt kávéfogyasztású alkalmazottak, akik naponta 3-5 csészével ittak, kisebb eséllyel mutatnak korai szívbetegség-tüneteket, mint a többiek. Az eredmények újból felélénkítik a vitát arról, hogy a kávé áldásos vagy káros-e az egészségre. Egyes korábbi tanulmányok ugyanis úgy találták, hogy a koffeines ital növeli a koleszterinszintet és a vérnyomást, míg mások szerint inkább védi a szívet. Jelen kutatásnál kifejezetten a szívet tápláló koszorúerek állapotára koncentráltak a szakemberek. A koszorúér-betegség lényege, hogy az artéria falán vastag, meszes lerakódás keletkezik, ami elzáródáshoz vezethet.

A résztvevők közül senkinél sem állapítottak meg koszorúér-problémát, viszont minden tizediknél meg lehetett figyelni valamennyi kalciumlerakódást. A leletek és a kávéfogyasztásra vonatkozó kérdőív összevetésekor kiderült, hogy egyéb kockázati tényezők, úgymint a dohányzás és a genetikai hajlam számbavételével is szignifikáns összefüggésről beszélhetünk. Azoknál ugyanis, akik napi 3-5 kávét ittak, kisebb eséllyel találtak meszesedést. A kávé a koffein mellett számos egyéb összetevőt is tartalmaz, ám egyelőre nem világos, pontosan melyiknek köszönhető ez a hatás.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/kave-ertisztitas