Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Lelki alkatunk szerint választunk úti célt

Három részből álló kutatássorozat keretein belül derült ki, hogy a személyiség és a földrajzi környezet összefügg egymással, hiszen az introvertáltak inkább hegyekbe vágynak, míg a társaságkedvelők inkább a tengerpartra.

A résztvevők nyugodtabb, csendesebb és békésebb helynek érzékelték a dimbes-dombos, fás területeket, míg a nyílt, sík terek izgalmasabb és ingerdúsabb környezetet jelentettek számukra. A társaságra vágyók háromnegyede voksolt a tengerpartra, míg csupán egynegyedük a hegyekre. Akik viszont egyedül szerettek volna maradni, 52 százalékos arányban választották a hegyeket.

Az eredmények szerint az introvertáltak inkább hegyvidékeken élnek, míg az extrovertáltak nyílt, sík terepen. A szerzők figyelmeztetése alapján azonban semmi sem bizonyítja, hogy a hegyvidékek teszik introvertálttá az ott lakókat – sokkal valószínűbb, hogy fordított a kapcsolat, tehát a befelé fordulók költöznek direkt oda. „Egyes városok földrajzi adottságai sokkal inkább kedveznek bizonyos személyiségvonásoknak. Aki például tudja magáról, hogy introvertált, üdítőbbnek érzi az elszigetelt területeket, míg egy extrovertált nyílt terepen érzi jól magát” – fogalmazott a kutatássorozatot vezető Shige Oishi. Ez az első olyan felmérés, amely az introverziót és az extroverziót domborzati viszonyokkal hozza összefüggésbe. A tanulmány jelenleg szerkesztés alatt áll, és a Journal of Personality and Social Psychology című szakfolyóiratban fog megjelenni.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/uticel-lelki