Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Ritka betegség: térkép a nyelven

Tudósok szerint akár a világ népességének két százalékát is érinti az a rejtélyes betegség, amelynek tüneteként a beteg nyelvén különféle foltok jelennek meg, melyek sokszor úgy látszódnak, mintha kontinenseket ábrázolnának.

A „térképnyelv” névre keresztelt betegség során, valamilyen gyulladás következtében megváltozik a nyelv legfelső rétegének a szövete, amelyen az ízlelő bimbók is megtalálhatóak. Ez az állapot nem fertőző, de maga a betegség krónikus is lehet, oka pedig egyelőre ismeretlen, bár a szakemberek szerint a genetikának nagy szerepe lehet benne. Amint azt Gabriel Seiden, a Weizmann Tudomány Intézet orvosa hozzátette, a stressz, az allergia, a cukorbetegség, illetve a hormonális változások szintén állhatnak a háttérben, de egyelőre egyikről sem bizonyosodott be teljes mértékben, hogy képes kiváltani ezt a kóros állapotot. Noha a nyelv általában képes begyógyítani önmagát, a minták újra és újra visszatérnek, és időnként enyhe fájdalmat is okoznak.

Először általában csak apró pöttyök jelennek meg a nyelv felszínén, majd egybefüggő folttá alakulnak, és ezek adják ki a szokatlan mintákat. A szakemberek az erdőtűzhöz hasonlítják a betegséget, mivel egy erdőtűz során a tűz azokra a területekre nem tud tovább terjedni, ahol már leégett minden, és hasonlóan a fertőzés a nyelven sem tud azokra a részekre átterjedni még egyszer, ahol már megfertőzte a nyelvet. Súlyosabb esetekben az azonban előfordulhat, hogy a már gyógyulásban levő területeket ismét megtámadja a fertőzés. Abban is hasonlóság van a két jelenség között, hogy ahogy az erdőtűzhöz is kell kiváltó ok, például a szél, úgy ehhez a betegséghez is, csak éppen még nem ismert pontosan, hogy mi.

Egy egyéves kisfiú esetében azonban megállapították a szakemberek, hogy azért jelentkezett a fertőzés a nyelvének az éppen növésben levő fogak felőli oldalán, mivel a kisfiú folyton az ínyéhez dörzsölte a nyelvét. A kutatók továbbra is azon dolgoznak, hogy sikerüljön rájönni a betegség pontos okára, és így megfelelő gyógymódot is találjanak rá, addig pedig általában gyulladáscsökkentő szájöblítőt vagy cinktartalmú étrend-kiegészítőt írnak fel a betegeknek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/terkepes-nyelv