Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A válás növeli a szívroham kockázatát

Az elvált nőknél nagyobb eséllyel jelentkezik szívroham, mint azoknál, akik az első házasságukban élnek – derül ki az amerikai Duke Egyetem munkatársainak friss kutatásából. Két válás már csaknem kétszeresére növeli a kockázatot.

A Circulation: Cardiovascular Quality and Outcomes című szakfolyóiratban olvasható eredmények alapján még újbóli házasságkötés után is marad az emelkedett kockázat. „A válás erőteljes stresszhatást jelent, és régóta tudjuk, hogy az elvált emberek egészségi állapota rosszabb lehet. Ám ez az egyik első vizsgálat, amely hosszú távon vizsgálja a házasság felbontásának következményét. Rájöttünk, hogy tartósan rányomja a bélyegét az egészségre” – fogalmazott a munkálatokat irányító Matthew Dupre.

A kutatáshoz az Egyesült Államok népességére reprezentatívnak tekinthető 15 827 fős mintát vettek górcső alá, mely 45 és 80 év közötti, legalább egyszer házasodott embereket foglalt magába. A résztvevők párkapcsolati státuszát és egészségét 1992 és 2010 között kétévente rögzítették. Nagyjából egyharmaduk vált el a 18 esztendős megfigyelési időszakban. Noha a férfiak szívroham-kockázata általában nagyobb, a válás a nőket viselte meg jobban ebből a szempontból. A két nem közötti különbségek ezzel együtt nem mondhatóak szignifikánsnak. Az elvált férfiak nagyjából ugyanakkora veszélynek voltak kitéve, mint a házasságban maradók – náluk csak két válási procedúrát követően emelkedett a kockázat. Az eredmények alapján az újraházasodott férfiak is kedvezőbb mutatókat produkáltak az ugyancsak újraházasodott nőknél: náluk ugyanakkora volt a veszély, mint az első feleségükkel élőknél.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/valasi-szivroham