Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Omega-3 zsírsavval a depresszió ellen

Az omega-3 zsírsavak csoportjának egyik tagja, az eikozapentaénsav (EPA) hangulatjavító hatással bír a súlyos depresszív zavarban szenvedő betegek közül azoknál, akiknek a vérében magasak a gyulladásra utaló értékek.

„A depresszió tüneteinek és fajtáinak változatossága indokolja a célzott kezelési megoldások kutatását” – magyarázta a szerzőként közreműködő Dr. Mark Hyman Rapaport, az egyesült államokbeli Emory Egyetem Orvosi Iskolájának munkatársa. „A súlyos depresszív zavarral élők biomarkereinek feltérképezése hozzájárul a betegség természetének megértéséhez, továbbá a személyre szabott terápiás lehetőségek kifejlesztéséhez” – tette hozzá a szakember. A kísérlet során 155 főnek adtak nyolc héten keresztül 2 szem EPA-kapszulát vagy placebót, illetve 4 szem dokozahexaénsavas (DHA) étrendkiegészítőt vagy placebót. A részvevők mindegyikének súlyos depresszív zavart diagnosztizáltak korábban. Világossá vált, hogy az EPA hatékony azoknál a pácienseknél, akiknél a négy gyulladásos marker közül legalább egynek az értéke magas. A DHA számukra nem hozott enyhülést.

A szerzők szerint ez kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy a gyulladáscsökkentő terápia hasznos a depressziós betegek számára. Ez egybeesik a korábbi eredményekkel, amelyek szerint egy bizonyos gyulladáscsökkentő gyógyszer hasznos a hagyományos kezelésre nem reagáló depressziósok esetében, főleg a magas gyulladásos markerekkel rendelkezők körében. A kutatók hozzátették, hogy míg a gyulladáscsökkentő terápia tényleg hatékony az említett csoportban, pszichés hátterű depresszió esetén valószínűleg hatástalan, sőt akár káros is lehet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/omega3-depi