Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Hagyj fel vele és élj 10 évvel tovább!

A világon több mint egymilliárd ember fújja nap mint nap a füstöt. E káros szenvedély jelenleg mintegy 6 millió ember halálát okozza évente. Tíz évvel tovább élhetnének a 40-50 éves dohányosok, ha nem hódolnának káros szenvedélyüknek. A cigarettázók környezetében élőknél sokkal gyakoribbak a szívpanaszok, ugyanakkor fokozódik a halálos szívizomelhalás esélye is.

A dohányzás korunk legelterjedtebb szenvedélybetegsége, melyet nem véletlenül a XX. század pestisének is szoktak nevezni, hiszen az általa okozott halálozás világszerte a középkori fertőző betegségek pusztításával vetekszik. Hazánk dobogós helyen áll az uniós országok közt a dohányzás okozta halálozás tekintetében. Évente 40 ezer ember veszíti életét e káros szenvedéllyel összefüggő betegségek következtében. Ez a szám az éves halálesetek közel húsz százalékát teszi ki. Ugyanakkor megközelítőleg 2500 azon passzív dohányosok száma, akiket mások cigarettafüstje öl meg.

Az emberi szervezet nem egyformán reagál a dohányzás károsító hatásaira, a dohányosok döntő részénél azonban a dohányzás az egész szervezetet megbetegíti, és mintegy 25 életet veszélyeztető betegség vagy betegségcsoport kialakulásáért tehető felelőssé. A dohányzás a szív-és érrendszeri betegségek egyik fő rizikófaktora, amely során a szervezetbe került anyagok károsítják az ereket és hozzájárulnak azok elmeszesedéséhez, valamint növelik a vérrögképződés (trombózis) veszélyét. A szívinfarktus kockázata a dohányosok körében sokkal nagyobb, mint a nemdohányzók esetében, ugyanis azoknál, akik nap, mint nap rágyújtanak, a szívet tápláló koszorúereken úgynevezett plakkok képződnek, melyek előbb szűkítik, majd később elzárják az ereket, ez pedig szívinfarktushoz vezethet. A plakkok egy része hirtelen, minden figyelmeztető tünet nélkül vérrög okozta koszorúér-elzáródást, infarktust vagy hirtelen szívhalált okozhat – hangsúlyozta Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke. Ugyanakkor a dohányos kismamák káros szenvedélye kihat a magzat fejlődésére is, hiszen a dohányfüstben élő csecsemők körében sokkal gyakoribb a hirtelen halál, azaz a bölcsőhalál elfordulása.

Minden év novemberének harmadik csütörtökjén a világon arra szólítják fel a dohányzás rabjait, hogy (legalább) egy napig függesszék fel káros szenvedélyüket. Ha időben abbahagyjuk a dohányzást az általa okozott károsodások visszafordíthatók. A tapasztalatok szerint, aki 35 éves kora előtt lemond a káros szenvedélyéről annál a szív-és érrendszeri megbetegedés kialakulásának az esélye olyan, mintha sosem dohányzott volna. Ugyanakkor a cigaretta letételét követő 20 perc múlva a vérnyomás és pulzus visszatér a normális szintre, 8 óra múlva a vér oxigénszintje újra normális lesz, egy nap elteltével jelentősen a szénmonoxid kiürül a szervezetéből, 3 nap múlva hörgőgyulladása enyhül, könnyebben lélegzik, energikusabb lesz, egy év elteltével 25 százalékkal csökken a heveny szívizomelhalás kialakulásának esélye, míg 10 év múlva a tüdőrák kockázata fele akkora, mint dohányzó embertársaink esetén. A heveny szívizom elhalás esélye megegyezik a soha nem dohányzókéval. A dohányzásról való lemondás számos egyéb nyereséggel is jár, jobb lesz a közérzetünk, javul a teljesítőképességünk, jobb lesz a leheletünk, kifehérednek a fogaink, körmeink, kitisztul a hangunk, kisimul, egészségesebb lesz a bőrünk. Nem utolsó sorban figyelembe kell venni, hogy a dohányzás rendkívül költséges.

A nemzetközi Ne gyújts rá! mozgalom világnapját minden év november harmadik csütörtökén tartják. A mozgalom 1974-ben az Amerikai Egyesült Államokból indult útjára. Célja, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a cigarettázók nem gyújtanak rá, és a társadalom figyelmét felhívják a dohányzás és a passzív dohányzás veszélyeire.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/hagyjfelvele