Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A feldúlt kisgyermekkel a saját nyelvén kell beszélni

Az egytől öt éves korig terjedő időszak nagy érzelmi kihívások elé állítja a szülőket, és sok-sok nevelési kérdést vet fel. Dr. Harvey Karp, kutató-gyermekorvos szerint az egyik legfontosabb dolog, hogy meg kell tanulnunk kisgyermeknyelven beszélni.

A szülők gyakran úgy beszélnek a kisgyerekekkel, mintha ők kisméretű felnőttek lennének. Ebből viszont elég sok gond adódik Dr. Harvey Karp, a nagysikerű gyermeknevelési tanácsadó, kutató-gyermekorvos szerint. A legboldogabb baba című első kötetében már megszokott módon a kisgyermekek nevelésével kapcsolatban is érdekes alapgondolatra fűzi fel tanácsait második könyvében.  

A legboldogabb kisgyermek kiindulópontja, hogy Harvey Karp meglátása szerint a kisgyermekek olyanok, mint az ősemberek, kezdetlegesen mozognak és cselekszenek és ez igaz a beszédükre is. Éppen ezért ha bonyolult, hosszú körmondatokban beszélünk hozzájuk, amikor éppen fel vannak zaklatva, ellentétes hatást érhetünk el, és csak fokozzuk frusztrációjukat. Azt is mindig érdemes figyelembe venni, hogy a kisgyermekek agyában még az érzelmekért felelős jobb agyfélteke működik hangsúlyosabban és még magasabb fokozatba vált egy kiélezett helyzetben. Ez azt eredményezi, hogy a bal agyfélteke, ami a racionális döntésekért felelős, szinte teljesen elnémul. Ilyenkor csak úgy érhetjük el, hogy figyeljen ránk a gyerekünk, ha az ő nyelvén kezdünk el beszélni vele. Ez azt jelenti, hogy egyszerű, pár szavas mondatokat használunk, sok ismétléssel. Természetesen ezzel még nem oldottuk meg a különböző nevelési helyzeteket, hanem ahhoz kaptunk kulcsot, hogy egyáltalán esélyünk legyen elkezdeni a kommunikációt.

 

Dr. Harvey Karp a kis vadember és kisgyermeknyelv elméletén túl a gyorséttermi szabályt is felveszi a nevelési eszköztárba, mely azon alapul, hogy legelső lépésként vissza kell tükröznünk a gyermekünk érzéseit. Csak ha látja, hogy értjük, min megy keresztül, akkor tudunk udvarias diplomataként továbblépni a gyakran kompromisszumos megoldás felé. Ha ezt ötvözzük a kisgyermeknyelvvel, már nagy eséllyel rövidre zártunk egy komolyabb hisztit. 

Mindezen túl számos további lehetősége van a szülőknek a harmonikusabb együttlét és a gyermekek érzelmi táplálásának megteremtésére, és Karp doktor sok használható fegyelmezési javaslatot is kínál. Részletes útmutatót ad az általa zöldlámpásnak, sárga lámpásnak és piros lámpásnak nevezett viselkedések kezelésére, melyek könnyen beépíthetők a nevelési eszköztárba. Az általa írt második könyv, A legboldogabb kisgyermek már magyar nyelven is kapható.

 

Néhány fontos tanács egy boldog kisgyermek neveléséhez

 

Segít, ha úgy gondolunk a gyermekünkre, mint egy kis vademberre.

Ismernünk kell gyermekünk alaptermészetét.

Legyünk csemeténk nagykövete, viselkedjünk diplomataként!

Minden nap gyakoroljuk a gyorséttermi szabályt!

A feldúlt kisgyermekkel a saját nyelvén kell beszélni.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/gyereknyelven-beszelni