Sorolhatnám a sci-fibe illő gondolatokat, de ehelyett közös elmélkedésre hívom kedves olvasóimat. Ássuk bele magunkat a tudatalattiba, mélyüljünk el az eszméletvesztés labirintusában, keressünk új dimenziókat és érzékelési formákat amennyiben léteznek!

Érdemes megemlíteni néhány visszatérően előforduló jelenséget:

1. Az újraélesztettek egy része emlékszik újraélesztésének néhány mozzanatára, mégpedig túlvilági látomásaival, az élet eseményeinek gyors átpörgetésével és fénnyel tarkítva, noha a klinikai halál állapotában volt.
2. Az intenzív osztályok eszméletlen betegei tudatra ébredésüket követően meglepő dolgokat mondanak vissza, melyet "kómásan" éltek át.
3. A látszólag mélyen alvó, mozdulatlanul fekvő beteg gyakran elmeséli, mi történt a műtőben az operációja alatt.
4. Az anya által a terhesség alatt énekelt nyugtató dallamra a szülést követően a síró gyermek elcsitul, "felismeri a méhen belül hallott dallamot".

Agyunk rejtelmes zónái

Véletlen dolog-e a megérzés? Előfordul, hogy tudat alatt arra gondolunk: találkozunk valamelyik ismerősünkkel, és a régen látott, feledésbe merült személy egyszer csak becsönget, megjelenik, mintha ugyanaz a késztetés volna őbenne is. Gyakran érezzük, hogy valaki mögöttünk van, pedig nem látjuk, nem halljuk lépteit, nem érezzük szagát, "csak" azt, hogy ott áll. Lehet, hogy létezik egy olyan komplex kisugárzás, amelyet idegrendszerünk plasztikusan érzékelni tud?

Az újszülött biztonságot érez anyja testén, nyugalomban van szavak nélkül is. Talán az anyaméhre emlékezik, ugyanazon rezdüléseket érzi, a védelmet. Ténylegesen is elképzelhető, hogy a méhen belüli élet "rezdüléseire" születését követően is pozitív módon reagál a gyermek emlékezik. Talán ez a feltételezés vezetett kutatókat arra, hogy leírják: a magzat a méhen belül is "hall"! Egy idegen hangja, legyen az bármennyire is kellemes, még simogatás mellett sem eredményezi ugyanezt a reakciót.

Tudathasadásos élmények

Kábítószereseket vizsgálva, de olyan egyszerű esetekben is megfigyelhető, amikor műtét során vagy azt követően kábító fájdalomcsillapítót használunk, hogy a páciensek egy része elmondja: szinte tudathasadása volt a drog használatát követően. Kívülről látta magát, mintha kilépett volna testéből, és látta önmagát tehetetlenül feküdni az ágyban vagy műtőasztalon, észlelte a sürgésforgást, és a hangokat idegennek érezte. Részesei ezt az élményt teljesen valósnak tudják, emlékeznek rá később is.

Lehetséges, hogy az idegrendszer képes ilyen tökéletesen rekonstruálni egy helyzetet, hogy a legkisebb részletre is emlékszünk (pl. a műtő berendezésére, a szoba bútorzatára stb.), pedig nem állhattunk magunkon kívül? Álom vagy valóság?

Baleset után

Balesetet követően az idegrendszer eszméletlen állapotba menekül, így eltűnnek az erős fájdalomingerek, s átmenetileg stabilizálódik a keringés és a légzés. Ilyenkor szervezetünkben belsőleg termelt, ópiumszerű anyagok szabadulnak fel. Külsőleg tekintve a beteg mozdulatlan, szeme csukva, legfeljebb reflexei válthatók ki, illetve elektromos tevékenység detektálható az agykéreg felett (enkefalográfia). Tehát az agy működik, de védekezik.

Kérdésem: vajon az ilyenkor keletkező emlékkép látomás vagy valóság? A gyakori emlékezetkiesést követően a későbbiekben igen színes emlékképek kerülhetnek a felszínre a balesettel kapcsolatban, a mentőszállítás, illetve a kórházi ambulancia témaköréből, mikor a sérült nem volt magánál, vagy legalábbis így látszott.

Talán az eszméletlenség fogalmát és beosztási stádiumait kellene átértékelnünk. Egyetlen dologban maradtam biztos, hogy az elektromos agyi tevékenységet nem mutató, kómás beteg, akinek a reflexeit sem lehet kiváltani (kóma IV-es stádium), valóban nem észlel semmit, de a többi esetben a külvilági kontaktus valamilyen szinten megmarad.

Emlékezetünk működése

Igazából azt sem tudjuk, hogy emlékképeink milyen módon rögzülnek és hogyan hívhatók le. Legfeljebb arról van tudomásunk, hogy milyen működő agyi struktúrák szükségesek hozzá. E funkcióhoz az agykéreg működésén kívül nélkülözhetetlen a kéreg alatti agyi törzsdúcok és magvak tevékenysége is. Tudatos válaszra, beszédre, cselekvésre akkor vagyunk képesek, ha agykérgünk is működik, tehát a legfelsőbb szint az organizálódás és tudatosulás szintje.

Eszméletlen állapotban vagy altatás során ez a régió ideiglenesen "pihen", de a külvilág ingerei továbbra is bombázzák az agyat. Elektromos agytevékenység van, csak általában nem reagálunk a külvilágra. Feltehetően ilyenkor is aktívan működnek a kéreg alatti struktúrák, talán rögzítik is valamilyen módon az információkat.

Amikor az agykéreg felébred álmából, kiszabadul a gátlás alól, e kéreg alatti struktúrákból pedig feltehetően előhívhatók az eszméletlenségünk idején zajlott események foszlányai. Így megmagyarázható lenne az, hogy tudatra ébredését követően a korábban eszméletlen beteg olyan bizarr dolgokat képes elmesélni, melyek akkor történtek vele, mikor még eszméletlenül feküdt ágyában, és látszólag ingerekre nem reagált.

Illúzió, érzékcsalódás

Egyes pszichiátriai betegségekben tünetként figyelhetjük meg az észlelés, emlékezés- és személyiségi zavarokat, minden különösebb trauma vagy eszméletvesztés nélkül is. Az ilyen betegek vizsgálata nagyban hozzásegít minket az agy működésének megértéséhez.

Ha elgondolkozunk néhány pszichiátriai definíción, közelebb juthatunk az eszméletlen beteg emlékképeinek fejtegetéséhez is. Például: mi az illúzió? A külső inger hatására létrejövő téves észrevevés, lényegében ítélethamisítás. Az érzékcsalódás vagy hallucináció pedig külső inger nélkül létrejött kóros észrevevés. A mi esetünkben a kettő között van az igazság, hiszen az emlékképek hallucinatív állapotban, de a valóságról szólnak.

Meg nem élt események

Találkozhatunk olyan formákkal is, amikor a meg nem élt események megéltté lépnek elő tudatunkban. Van, aki napokig képes keresni azt, amit álmában biztosan magáénak tudott és valósnak hitt, tehát keveredik az álom és a valóság. Aki ebben az útvesztőben elvész, annak számára megszűnik a valós világ.

Kérgi vakság és süketség

Fura egy állapot, de létezik úgynevezett kérgi vakság és süketség, amikor az érzékszerveink épek, az idegpálya intakt (sértetlen), és mégsem tudatosul a külvilág. Koponyatraumát követően észlelhetjük ezt az állapotot. A beteg nézeget, látszólag a zaj felé fordul, de semmi adekvát reakció nem követi, mintha nem vele történnének az események. Volt, aki ezt követően elmesélte, melyik nővér volt hozzá a legkedvesebb, melyik orvost nem szereti és miért. Ezt hallgatva az ember nem kételkedik, hogy az észlelés valamely formája ebben a kontaktusteremtésre képtelen állapotban is fennállt.

Csodák-e, avagy…

Úgy vélem, ezek nem csodák, csak egyelőre megmagyarázhatatlan történések. Nekünk, orvosoknak és nővéreknek meg fontos tanulság, hogy az eszméletlennek hitt beteg ápolásakor a betegágy mellett még viziten se hangozzanak el olyan dolgok, melyek a beteg életkilátásait, károsodásainak mértékét tárgyalják. Ne mondjunk olyasmit, amit később megbánhatnánk! A balesetet szenvedett, eszméletlen betegnek épp elég a betegségét leküzdeni, nem szabad még a tudatalattijában rejlő, egészségébe vetett hitét is összeroncsolni felelőtlen kijelentésekkel. Az efféle "műhiba" beláthatatlan következményekkel járhat!