Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az étrendünk is öregíthet

A túl sok vörös húst és túl kevés zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó étrend növelheti a szervezetünk biológiai életkorát, és hozzájárulhat bizonyos betegségek kialakulásához.

A Glasgow-i Egyetem kutatói vezetésével készült, az Aging című szakfolyóiratban közzétett kutatásból az derült ki, hogy a túlzott vörös húsfogyasztás és az általános egészségtelen étrend következtében kialakuló közepes mértékű szérum foszfátszint emelkedés megnöveli a biológiai életkort a valódi (kronológiai) életkorral szemben. A Glasgow környékén a legszegényebbtől a leggazdagabb embereket vizsgáló kutatás azt is kimutatta, hogy a legszegényebb férfiakat sújtja leginkább ez a jelenség.

Arcunk elárulja betegségünk és annak előszobáját is!> > > [1]

Az adatokból az derült ki, hogy a felgyorsult biológiai életkor és az étrendből származó foszfátszint a legszegényebb férfiak körében közvetlenül összefügg a vörös húsok fogyasztásának gyakoriságával. A kutatók szerint a túlzott vörös húsfogyasztás azért érinti ezt a csoportot, mert egészségtelen étrendet követnek, és kevés zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak. A stockholmi Karolinska Intézet közreműködésével készült kutatás azt is kimutatta, hogy a magas foszfátszint a szegény férfiakban összefügg a csökkent veseműködéssel is, sőt még a háttérben húzódó enyhe-közepes krónikus vesebetegséggel is.

A foszfát természetes módon előfordul az alapvető élelmiszerekben, például a húsokban, a halakban, a tojásban, a tejtermékekben és a zöldségekben is. A természetesen előforduló foszfát bélrendszeri felszívódása csak minimálisan szabályozott, mivel a felszívódás hatékony, ezért a nagymértékű pótlása a szérum foszfátszint jelentősen magas szintjét okozza, ami káros egészségügyi következményekkel járhat. A kutatások az étrendi bevitelből származó foszfát magas szintjét már korábban összefüggésbe hozták a bármilyen eredetű és a szív-érrendszeri eredetű halálozás megnövekedett kockázatával, a korai vaszkuláris öregedéssel és a vesebetegséggel is.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/voroshus-oregit