A régmúlt időkben a rítusok, vallások fontos kellékeként papok, sámánok, gyógyítók használták a drogokat, hogy a „tudás” megszerzéséért elhagyhassák a valóságot, kiszabadulhassanak a realitás béklyóiból, kapcsolatba léphessenek az ember feletti hatalmakkal. A szer a „varázslathoz” kellett, amikor az élet nagy és titokzatos kérdéseire keresték a választ az erre speciálisan felkészített, mondhatni különleges képességekkel rendelkező beavatottak.
Mindig a közösség vagy a szenvedő ember érdekében vették igénybe, pontosan meghatározott szabályok szerint, sohasem egyéni érdekeket szolgálva. A kábítószer az áldozat bemutatásának napjához, az ünnephez, a közösséghez tartozott. Használata ma a hétköznapok sivárságának elkerülésére, az egyéni érdekek kiszolgálására degradálódott.
Ha az ember szabadságérzete csökken, ha úgy gondolja, hogy lehetőségei végleg beszűkültek, világát börtönnek érzi, csalódik a valóságban vagy létezése elviselhetetlenné válik, menekülni akar, keresi a vészkijáratot. Ha mindez a mai történelmi és társadalmi helyzetben zajlik, talán érthetővé válik a drogfogyasztás rendkívüli növekedése, melyet korunk pestisének is szokás nevezni az AIDS-el együtt. Mi jellemzi jelen korszakunkat?
Depresszió: vészkijárat az öngyilkosság felé.
Agresszió: vészkijárat a gyilkosság felé.
Addikció: (kábítószer-függőség): vészkijárat irreália felé (el a valóságtól, el a közösségtől).
Mint tudjuk, ezek a vészkijáratok szakadékba vezetnek. Az addikció egy atomizálódott, elidegenedett, értékeit vesztett társadalomban vagy szubkultúrában a szabadság illúzióját ígérheti az egyénnek, hogy üres, értelmetlen, szürke hétköznapjait egyfajta sajátos ünnepnapokká, mesterséges paradicsommá változtassa.
Az első kíváncsi lépések
A drog vonzza a kíváncsiakat is, akik felfedező utakra vágynak a lélek mélységeiben vagy a transzcendenciában, elvágyódva a hétköznapiságból. Ám a kábulat, a mámor örvénye gyakran elsodorja őket eredeti célkitűzéseiktől, szinte észrevétlenül lépve át azt a határt, ahonnan már nagyon nehéz, vagy egyenesen lehetetlen a visszatérés.
Lehet a drogfogyasztás egy félresikerült öngyógyítási kísérlet is, ahol az agresszió, szorongás kezelésére, a gátlások oldására vagy adott esetben a pszichotikussá válás elhárítására látszik megoldásnak egészen a függőség kialakulásáig. Senkiről sem lehet megmondani gyermekkorában, hogy kábítószerfüggő lesz-e vagy sem, mint ahogy olyan személyiséget sem sikerült elkülöníteni, mely speciálisan a kábítószer fogyasztókra jellemző.
Tudunk viszont olyan családi és egyéni vonásokról, melyek kockázati tényezőként szerepelnek. Ilyen pl. a szülő(k) kábítószer-fogyasztása, a csonka család, a fiatal korban elkezdett dohányzás, bizonyos mentális rendellenességek, stb., de mint látható, ezek nagyon általános, máshol is kimutatható tényezők. Rendkívül sajnálatos, hogy sem a felnőtt lakosság, sem a veszélyeztetett ifjúság nem rendelkezik kellő információkkal, felvilágosítottsággal a drog kérdése körül. A tiltások és ijesztgetések negatív hatása ma már köztudott, hiszen ami tiltott, az egyben vágyott is. Mindenkinek tudnia kellene, hogy milyen kockázatot vállal, ha droggal próbálkozik. Jobb, ha tudomásul vesszük – ha még oly kellemetlen is –, hogy a társadalomnak együtt kell élnie a droggal és a drogosokkal is. A jelenség nem irtható ki.
Kemény és lágy drogok
A kemény drogok közé sorolhatók egyrészt olyanok, amelyek testi függőséget is okoznak, beépülnek az élettani és anyagcsere-folyamatokba, s követelik az „anyag”; állandó és fokozódó mennyiségű fogyasztását. Elhagyásukkor rendkívül heves és fájdalmas, alkalmasint életveszélyes állapotot is előidéző elvonási tünetegyüttest hoznak létre. Ilyenkor nemcsak a csontok, izmok, zsigerek, de szinte az egész létezés fájdalmas. A rövid paradicsomi állapot, a „kozmikus orgazmus” után a pokol kínjai következnek. A totális összeomlás, a teljes kiszolgáltatottság állapota ez, ahol az anyagért már mindenre képes a függőségben szenvedő, emberi mivoltát is feladó, „már nem ember, még nem állat”.
Ez az ópiátfogyasztók útja. (Az ide tartozó kábítószerek: morfium, kodein, máktea, metszett mákból nyert ópium, heroin, stb.) Kemény drogként fogható fel az itt most nem tárgyalt alkohol is.
Az egyéb, „kemény” kábítószerek közé tartoznak stimulánsok (amfetaminszármazékok, pl. speed, ecstasy), a kokain, az LSD, stb., amelyek lelki függőséget alakítanak ki. A szerek elhagyása után testi megvonási tünetek nem jelentkeznek, de különféle lelki elváltozásokat okoznak, néha maradandó jelleggel. Ezek a depresszió, szorongásos félelemérzések, paranoid reakciók, schizoform pszichózisok, nyugtalanság, ingerlékenység, dühkitörések, alvászavar, stb.
Meg kell említeni a gyógyszerek közül az altatókat és nyugtatókat. Orvosi felügyelet és javallat nélküli használatuk súlyos testi-lelki függőségi állapothoz vezethet. (Például Noxyron, Tardyl, Dorlotin – ezeket a civilizált nyugati országokban már régen kivonták a forgalomból –, Seduxen, Xanax, Rivotril, Dormicum, Eunoctin).
A fű ártalmatlan?
A lágy drogok, vagyis a kannabisz-származékok (pl. marihuána, hasis) használata nagyon sok vitát vált ki. A tiltott kábítószerek közé való sorolása mellett szóló egyik leggyakoribb érv az, hogy ún. „kapudrognak” tartják, azaz a kemény drogokat használók többsége kezdetben marihuánát használ. Ez az esetek többségében valóban igaz, azonban kutatások szerint nincs ok-okozati összefüggés a marihuána kipróbálása és a kemény drogok későbbi használata között. Ettől függetlenül természetesen a lágy drogok fogyasztásának is vannak kockázatai.
A drogfüggőség egyik jellemzője tehát a testi-lelki függőség. A másik alapvető vonás az ún. kényszeres fogyasztói magatartás, mely egy sajátos viselkedési forma, ami a kényszerbetegségre emlékeztet. Bármilyen cselekvés előtt be kell valamit vinniük, különben működésképtelennek érzik magukat. Ide sorolható az a nyugtalan kereső-kutató magatartás is, mely a drog felderítésére irányul, néha szinte tudattalanul is. Ez a két alapvető tulajdonság alakítja ki azt a kábítószerfüggőkre jellemző magatartást, amit drogbetegségnek vagy drogos életformának nevezünk.
Betegség vagy életforma?
A kábítószer-függőség kezdetben inkább betegség, később azonban már életforma. Vajon gyógyítható-e, ha már életformává vált? Orvosi eszközökkel biztosan nem, hiszen ha a hagyományos értelembe vett gyógyulási arányokat nézzük, az eredmények rosszabbak, mint a rákbetegségeknél.
A kábítószer-függőség estében – mivel az csak részben nevezhető betegségnek –, mást jelent a betegség és a gyógyulás fogalma is. A probléma nem orvosolható ugyan, de a sikeres elvonókúrát követően akár absztinensen is élhet a későbbiekben (tehát gyógyultnak is tekinthetném), de ha élete során bármikor ismét kábítószerhez nyúl, biztosan vissza fog esni. Nem táplálhatunk olyan hiú reményeket, hogy egy, két vagy öt év elteltével absztinencia esetén nem próbálhatja meg ismét.
Sokan hiszik azt, hogy az elvonókúra egyenlő a testi megvonási tünetek megszüntetésével, ami néhány hetes kórházi kezeléssel elérhető. Ez bármily nehéz is, sajnos, még mindig csak belépő lehet az elvonókúrához a testi méregtelenítést követően. Az igazi nagy probléma – amely a tartósabb absztinenciákat megakadályozza – a lelki megvonási tünetegyüttes túlélése. Ez már nem valósítható meg kórházban, itt csak előkészíthető a drogbeteg. A sikerhez speciális rehabilitációs körülmények szükségesek megfelelő időtartammal, mely a minimális nyolc hónaptól akár több évig is terjedhet.
Tudni kell, hogy csak önkéntes alapon lehet elképzelni az elvonókúrát, melyet valójában azonban egyetlen drogbeteg sem óhajt. Ezt az élet kényszeríti ki, vagy az elvonási tünetek előli menekülésbe való belefáradás, a teljes anyagi, egzisztenciális ellehetetlenülés, a lepusztulás, a hozzátartozók ultimátumai, vagy bírósági határozat után jelentkeznek „önkéntes” elvonókúrára.
Aki drogbetegekkel foglalkozik, tudja, hogy az elvonás, a leszokás nagyon hosszadalmas, több menetes küzdelem. Az első kísérlet többnyire sikertelen, gyakran a sokadik is, de talán minden próbálkozás a következő reménytelibb voltát is jelenti. Fontos, hogy hozzáállásunk legalább ilyen legyen.
Bár a test gyógyul, a lélek még erőtlen
A helyzetet így is jellemezhetnénk: „Jött hozzám valaki, aki azt hazudta, hogy le akar szokni. Erre én azt hazudtam neki, hogy le fogom szoktatni.”
Nagyon lényeges a pszichoterápiás folyamatban a törekvés az őszinteségre. Hazugságokra itt sem lehet építkezni és talán ez a legnehezebb, mert a bizalom sehol sem olyan törékeny és bizonytalan, mint az elvonás főleg kezdeti időszakában. A szenvedélybetegségektől csak szenvedések útján lehet szabadulni, ez az áldozat nem kerülhető el. A drogos Énnek meg kell halnia, hogy egy másik Én megszülethessen és megerősödhessen. Ezt az ember egyedül képtelen végigcsinálni, ehhez kell a rehabilitáció folyamata, mely már nem elsősorban orvosi kérdés.
A drog, személyiség és környezet bonyolult összefüggéseiből ekkor már az utóbbi, a megváltozott óvó-védő környezet szerepe kerül előtérbe. A környezet és a közösség segíti a testi tüneteitől már megszabadult, de lelki mivoltában nagyon sérülékeny egyént. A drogos életforma feladása, megváltoztatása szinte lehetetlen feladatok elé állítja a legelszántabb jelentkezőket is. Ezért kell a rehabilitáció segítségével új környezetben, speciálisan felkészült segítőkkel elhagyni a régi életet, feladni a régi kapcsolatokat és reflexeket, hogy egy új életszemlélet alakulhasson ki, valami beléphessen a drog helyébe.
Ópium isten(nő) ugyanis nagyon nehezen engedi el rabszolgáit, a szabadság – mely az egyik legfontosabb emberi érték – visszaszerzéséről azonban nem mondhatunk le, minden közösségnek morális kötelessége ebben támogatni a rászorulókat.