Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az iskolapadban ülésnél egészségesebb állva tanulni?

Szakemberek sora állítja, hogy az álló munkaállomás jót az egészségnek, a felnőttek és a gyerekek számára egyaránt. Most végre itt a bizonyíték, hogy ez az egyszerű változás segít a testtömeg-index (BMI) csökkentésében a gyerekek esetében. A változás jelentős: 5,24 percentil pontos.

Az American Journal of Public Health című szaklapban publikált anyag szerint már korábban is számos kutatás bizonyította, hogy az álló munkaállomás hasznos: nem csupán a gyerek kognitív képességeit fejleszti, de segít abban is, hogy a gyerekek jobban részt vegyenek az óra menetében, és kevesebb időt kelljen a tanároknak fegyelmezéssel tölteniük. „Mindenképpen állíthatjuk, hogy mindenki nyer az álló munkaállomásokkal, és most végre itt a bizonyíték, hogy a BMI is pozitívan alakul. A szakemberek három általános iskola alsó tagozatának huszonnégy osztálytermét tesztelték. Mindegyik iskolában négy teremben olyan munkaállomás állt a gyerekek rendelkezésére, amelyet tetszés szerint használhattak ülve és állva is, míg négy másik teremben kontrollként ülő munkaállomás állt a kicsik rendelkezésére.

A diákok ezután ezeket a diákokat – összesen 193-at – harmadik osztály elejétől a negyedik osztály végéig lekövették. Kiderült, hogy az álló munkaállomásokat használó diákoknál 3-5 percentilpontos csökkenés állt be a BMI-ben, míg a hagyományos padokban ülők esetében két percentilpontos növekedés következett be. A percentilis értéket számítani kell, azt mutatja meg, hogy megmutatja, hogy egy adott korban a gyermekek hány százalékának kisebb a testtömege, magassága vagy BMI-je az általálunk mért eredménynél. Ha pl. egy 8 éves kisfiú testtömeg indexére az jön ki, hogy 25 percentilis, ez azt jelenti, hogy a 8 éves kisfiúk negyedének alacsonyabb ez a mutatója (és háromnegyedének magasabb).

A kutatást végző szakemberek úgy vélik, hogy a gyerekek BMI-je az álló munkaállomások segítségével kordában tartható.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/allomunkaallomas