Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az egészségügyi dolgozók 40 százaléka kihagyja a kézfertőtlenítés egy fontos fázisát

A kézhigiénés világnap, május 5. alkalmából a WHO által kidolgozott 5 kézhigiénés momentum utolsó lépésére hívja fel a figyelmet az SCA márkája, a Tork. Az ötödik momentum alapján a betegek kórházi környezetében lévő tárgyak, textíliák érintése utáni kézfertőtlenítésre nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a beteg környezetével érintkezőknek. A cég közreműködésével készített kutatás szerint az egészségügyi dolgozók 60%-a gondolja úgy, hogy hosszú távon elsősorban a kézfertőtlenítő adagolók kihelyezése járul hozzá ahhoz, hogy jobban betartsák a kézhigiénés alapelveket.

A kézhigiéné egészségügyi környezetekben való fontosságának tudatosítása érdekében a vezető higiénés és egészségügyi vállalat, az SCA a RISE-zal (Svédországi Kutatóintézetek) közösen a betegek környezetében talált baktériumok előfordulásának gyakoriságát vizsgálta. A kutatás szerint a betegek környezetében előforduló textíliákon és felületeken lévő kórokozók az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések esetleges forrásai lehetnek. A kutatásban az SCA kutatói, egészségügyi intézmények, valamint kutatóintézetek vettek részt a Vinnova nevű svéd kormányhivatal támogatásával.

A betegeket körülvevő tárgyak megérintése utáni kézfertőtlenítés sem hagyható ki

DNS-mintavétel használatával a kutatók a beteg közvetlen környezetében, a textíliákon, például a takarófüggönyön, az újszülöttek inkubátoraiban lévő ágyneműn, a betegek ágyán lévő védőkorlátokon, padlón, kórtermekben, a WC-ken és zuhanyzókon lévő felületeken talált baktériumokat vizsgálták. A vizsgálat kimutatta, hogy a felületeken potenciálisan fertőzéshez vezető kórokozók is voltak, ezért kiemelten fontos az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kézhigiénés momentumának ötödik lépése, mely a beteg környezetének érintése utáni megfelelő kézhigiéniára hívja fel a figyelmet. Az American Journal of Infection Control című folyóirat szerint sajnálatos módon azonban az egészségügyi ellátási környezetekben a kézhigiénés megfelelés általában az ötödik momentum esetében a legalacsonyabb. Az egészségügyi dolgozók csupán 60%-a ismeri el és tartja be egyértelműen ezt a lépést, holott a felületekkel való érintkezés utáni megfelelő kézhigiénia segíthet a keresztfertőzések megelőzésében és csökkentheti az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések számát is.

A [0]mi "az így maradj fiatal" cikkekből kimaradt>>>  [0]

 

Az egészségügyi dolgozók szerint a kézfertőtlenítő adagolók elhelyezése is kulcsfontosságú

Egy a Tork által támogatott, 16 kórházban két éven keresztül végzett korábbi kutatásban az egészségügyi dolgozók 60%-a gondolta úgy, hogy hosszú távon elsősorban az adagolók kihelyezése járul hozzá a nagyobb fokú megfeleléshez. „A kutatásunk kimutatta, hogy a kézhigiénés momentumokat az egészségügyi dolgozó szemszögéből is meg kell vizsgálni, és az öt momentumnak való megfelelést a lehető legkönnyebbé kell tenni, beleértve az adagolók logikus elhelyezését és egyszerű hozzáférhetőségét, ami apróságnak tűnhet, mégis nagy hatása van” – mondta Carolyn Berland, az SCA vezető R&D kutatója. A Tork az egészségügyi dolgozók által gyakran végzett kézhigiéniás mozdulatok jelentőségére tekintettel a fertőtlenítőket és szappanokat úgy alakította ki, hogy a lehető leggyengédebbek ám leghatékonyabbak és leggyorsabban használhatóak legyenek. Az előírásoknak való megfelelés előmozdítása és a fertőzések terjedésének megakadályozása érdekében a Tork az alábbi lépéseket javasolja: • Biztosítsanak egyértelmű, részletes leírásokat a betegek környezetének takarításához • A forgalmas helyekre helyezzenek ki kézfertőtlenítő adagolókat • Tisztítsák gyakran a betegek által használt textíliákat és gondolják át, hogy mely esetekben lehetnek hasznosak az eldobható textíliák • A Tork egészségügyi szegmens igényeire szabott javaslatai az alábbi weboldalon találhatók: http://www.tork.hu/javaslataink/szegmensek/healthcare/ [1] • A WHO kézhigiénés világnapjára vonatkozó kampány általános weboldala itt érhető el: http://www.who.int/gpsc/5may [2]



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/kezfertotlenites-hianyossag