Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Jobb szeretők, akik szeretnek játszani

A számítógépes játékok szerelmesei a jelek szerint jobb szeretők, ugyanis tovább bírják az ágyban. Előfordulhat azonban a szakemberek szerint, hogy mindez nem szuperképességeiknek köszönhető, hanem egyszerűen alacsonyabb a libidójuk – talán épp játékmániájuknak köszönhetően.

A friss olasz kutatás alapján azt gondolhatnánk, hogy akik a korai magömlés problémájával küzdenek, megoldhatják úgy is, hogy több időt a Playstation társaságában. Ez azonban nincs így. „Szuperképességei senkinek sem lesznek a gép előtt töltött idő következtében, inkább csak a libidó csökkenhet, ami nehezebbé teszi a beteljesedést” – mondja a kutatást vezető Andrea Sansone, a római Sapienza Egyetem munkatársa.

A szakember és csapata 396 férfit kérdezett a témában, akiknek életkora 18 és 50 év között alakult. „Kétség nem fér hozzá, hogy a videójátékok remek szórakozást nyújtanak, de ha túlzásba visszük őket, annak már a szexuális életünk szempontjából is lehetnek negatív hatásai” – teszi hozzá Sansone.

A The Journal of Sexual Medicine című szaklapban publikált anyag szerint a résztvevők több mint kétharmada vallotta magát lelkes játékosnak, ami azt jelenti, hogy naponta legalább egy órát töltenek játékkal. Mint kiderült, az aktív játékosok körében ritkább volt ugyan a korai magömlés, azonban a szexuális aktivitáshoz is kevesebb kedvük volt játék nélkül élő társaiknál, ami azt sejteti, hogy egy bizonyos mennyiségű játék hasznos lehet, egy ponton túl azonban már káros a túlzott aktivitás.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/szex-jatek-video