Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Meglepő segítség a koleszterinszint csökkentéséhez

A megfelelő mennyiségű mandula emelheti a „jó” koleszterin szintjét (HDL), miközben fokozza az általa kifejtett koleszterin csökkentő hatást is – fogalmazta meg egy nemrégiben a Journal of Nutrition című kiadványban közölt kutatás.

„Több kutatás bebizonyította már, hogy a mandulát tartalmazó étrend csökkenti a „rossz” koleszterin (LDL) szintjét, mely a szívbetegségek komoly kockázati tényezője” – nyilatkozta Penny Kris-Etherton, táplálkozástudományi professzor. „Azonban nem sokat tudtunk a mandula HDL koleszterinre gyakorolt hatásáról, melyet „jó” koleszterinnek is szoktunk nevezni, és csökkenti a betegségek kialakulásának valószínűségét.”

A kutatók azt is szerették volna vizsgálni, hogy hogyan változik a HDL működése, mely a koleszterin szövetekből való összegyűjtése, majd a testből való eltávolításában való segédkezés. „A HDL igen kicsi, mikor bekerül a keringésbe. Ezután egy szemeteszsákhoz hasonlóan egyre nagyobb és gömbölyűbb lesz, ahogy gyűjti össze a sejtektől a koleszterint, mielőtt a májnak leadná azokat.” Az összegyűjtött koleszterin mennyiségétől függően a HDL koleszterinnek öt csoportját ismerjük, mely a nagyon kicsi preβ-1-től a nagyobb, érettebb α-1-ig terjed. A kutatók reményei szerint a mandula fogyasztásával több α-1 molekula jön létre, mely a jobb HDL funkció jelzője.

Lapos has kúra gyógynövényekkel> > > [1]

A kutatásban 48 emelkedett LDL szinttel rendelkező férfi és nő vett részt kettő hathetes diétában. Az étrend azonos volt, a mindennapos nasit kivéve. Az egyik diéta során 43 gramm mandulát fogyasztottak mindennap, míg a kontroll időtartam során banános muffint kaptak nassolnivaló gyanánt.

Szappanos hajmosás varázsolja tündöklővé a hajat >>> [2]

A kutatók a vizsgálat elején és végén is megmérték a résztvevők HDL szintjét. A kontroll étrendhez képest a mandulát tartalmazó étrend 19%-kal növelte az α-1 HDL szintjét. „A mandula nem zárja ki a szívbetegség kialakulásának kockázatát, azonban egy egészséges alternatíva lehet, ha nassolni szeretne az ember” – magyarázta Kris-Etherton. „Emellett sok rostot, E-vitamint és „jó” zsírokat tartalmaz.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/jo-vagy-rossz-koleszterin