Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Megvan Geréb Ágnes bevonulásának időpontja

Mától hivatalos: dr. Geréb Ágnes pszichológus szülész-nőgyógyásznak hamarosan, 2018. március 6-án meg kell kezdenie kétéves fogházbüntetését. A doktornő az értesítés kézbevétele után beadta az illetékes hatósághoz a büntetés végrehajtásának elhalasztása iránti kérelmét, melyben azt kéri: a kegyelmi kérvényének elbírálásáig ne kelljen bevonulnia.

Az elkövetkező időszak sorsfordító lesz a szülész szakember ügyében: a kegyelmi kérvényt dr. Áder János köztársasági elnök és dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter fogja elbírálni. Az ő belátásukon múlik, hogy a szülés szabadságáért és a nők önrendelkezési jogáért elhivatottan kiálló orvosnőnek meg kell-e kezdenie szabadságvesztését a büntetés-végrehajtás rendszerében, vagy mentesül az ítélet alól. Dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász élete egyetlen dologról szól: a nők jogainak elismertetéséről, a női szabadság kiteljesítéséről. Úttörő és hiánypótló tevékenysége járatlan utakat tett a magyar anyák százezrei számára járhatóvá. Közel 40 éves munkássága során jelentős és széleskörű társadalmi szintű változásokat ért el, amelynek kapcsán három tényt külön is ki kell emelni:

Az apás szülés bevezetése Magyarországon

Dr. Geréb Ágnes 1977-ben gyakornok szülész orvosként Magyarországon legelőször engedett be édesapákat a szülőszobára. Ez a lépés forradalmasította a hazai szülészeti gyakorlatot (akkoriban a férjeknek még tilos volt a feleségük mellett lenni, gyermekük születésének élményét megtapasztalni).

A vitaminokon kívül ez az anyag is létfontosságú> > > [1]

A nők jogainak elismertetése, a szülési módok szabad megválasztása

Dr. Geréb Ágnes - az országban nem egyedüliként, de meghatározó személyként - már a ’80-as évek óta küzd annak elismertetéséért, hogy a szülés anyaközpontú élmény legyen. Ennek egyik fontos eleme, hogy a nők nem akarnak kiszolgáltatottan, a hátukra fektetve, kikötözött lábbal, egyedül, szeretteik nélkül szülni - merthogy akkoriban ez volt a jellemző.

A dúlaság bevezetése

Dr. Geréb Ágnes nevéhez kötődik a dúla (a szüléseknél segédkező, laikus asszonytársi segítő) bevezetése Magyarországon. 1994-től járt dúlákkal szülésekhez, és munkatársaival rendszeresen indított dúlaképzőt. Mára Magyarországon a dúla elfogadott, támogatott, elismert segítség mind a kórházi, mind az otthoni szüléseknél.

Okos tipp stresszes időszakokra>>> [2]

Számok és statisztikák:

Nemcsak a magyar anyák százezrei, de a statisztikai adatok is dr. Geréb Ágnes mellett állnak: a nemzetközi szakirodalmi mutatók azt bizonyítják, hogy amennyiben a várandósság kis kockázatú, a tervezett, bábával kísért otthonszülés ugyanolyan biztonságos, mint a szakorvosi felügyelettel zajló kórházi szülés. A születés körüli halálozás előfordulási gyakoriságában sincs különbség. A kórházban azonban a műszeres beavatkozások és ennek következtében a szövődmények előfordulási gyakorisága statisztikailag jelentősen nagyobb. A hazai csecsemőhalandóság alakulása 1989-2009 között (forrás: KSH): 0,99 % csecsemőhalandóság a kórházi szülésben, 0,05 % az otthoni szülésben .

Dr. Geréb Ágnes

17 évet dolgozott kórházban szülész-nőgyógyász szakorvosként. Az ő nevéhez fűződik annak a feltételrendszernek a kidolgozása, hogy férjek hogyan vehetnek részt a szülésnél. Aktívan részt vett annak elfogadtatásában is, hogy az újszülöttek a szülés után az édesanyjukkal maradhassanak (rooming in; ma már elterjedt módszer Magyarországon). Dr. Geréb Ágnes a '80-as években újabb, pszichológus diplomát szerzett, mert szükségesnek látta a szülészet és a pszichológia határterületén való munkát. A doktornő 1989-től, az első otthonszülés kísérésétől kezdődően próbálta elérni, hogy elfogadott legyen a szülésnek ez a módja is. Bába munkacsoportot hozott létre, többek között azzal a céllal, hogy megalkossák az intézeten kívüli szülés törvényi kereteit is, ami később – elsősorban az ő eredményeikre építve – meg is született. Dr. Geréb Ágnes munkássága hatással volt a kórházon belüli szülészet színvonalának jelentős javulására is. Jelentős mértékben neki köszönhetjük, hogy a hazai szülés körüli szakemberek egy része felismerte és munkájával is támogatja a magyar nők egyéni, szülésükkel kapcsolatos igényeit.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/gereb-agnes-borton