Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A robot nagy lépés a Parkinson-kór kezelésében

Nagy innováció a robot a magyar egészségügyben, segítségével rövidebbek és pontosabbak lehetnek a műtétek - közölte az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet funkcionális idegsebészeti osztályának főorvosa az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Erőss Lóránd kiemelte, az idegsebészet célja, hogy a lehető legkisebb sértéssel a lehető leghatékonyabban végezzenek műtéteket, a robotizáció pedig segíti ennek a koncepciónak a megvalósulását. A kutatás-fejlesztés és a magasan képzett egészségügyi ellátás összefogása nélkül nem lehet tovább javítani a betegellátást, Magyarország ezzel meg tudta oldani ezt - hangoztatta.

Forradalmian új kezelés a fekélyek gyógyításában >>> [0]

Kedden először végeztek agyműtétet robot segítségével Magyarországon. A ROSA nevű robot egy Parkinson-kóros férfi fejébe ültetett be elektródákat, hogy azok segítségével megszüntessék a kór tüneteit. A páciens remegése már a műtét közben megszűnt.

A Parkinson-kór a leggyakoribb mozgászavart okozó neurodegeneratív betegségek egyike. Jellemzően hatvanéves kor fölött jelentkezik, de az első tünetek már jóval a súlyos panaszok megjelenése előtt utalhatnak rá.

Öko és 3D - a bőrödön is hordhatod>>> [0]

6 tünet, ami Parkinson-kórra utalhat

Magyarországon mintegy húszezer az ismert Parkinson-kóros betegek száma, de a tényleges előfordulás ennél nagyobb lehet. A betegség az agy dopamint termelő idegsejtjeinek pusztulásával jár, de sokáig nem vált ki egyértelmű tüneteket. A férfiak körében gyakoribb, oka öröklött hajlam és környezeti tényezők is lehetnek. Nézzük a legfontosabb jeleit, tüneteit!

Lassuló mozgás, remegő végtagok

A mozgásteljesítménnyel összefüggő zavarok jelentkeznek: a dopaminhiány miatt az agyi impulzusok csak lassan jutnak el az izmokhoz, ezért az akaratlagos mozgások lassulnak, nő a reakcióidő. Jellemző a kezek, lábak, ajkak akaratlan, csillapíthatatlan remegése, különösen nyugalmi helyzetben.

Merev izmok, lárvaarc, görnyedt tartás

Az izomtónus fokozódik, a karizmokon hajlítás közben ellenállás tapasztalható, a hátizmok merevsége miatt kialakul a görnyedt tartás és a „légpárna tünet”, amikor a beteg háton fekve nem tudja letenni a fejét. Az arc mimikai izmainak rugalmatlanná válása miatt az ún. lárvaarc, az arc kifejezéstelenné, maszkszerűvé válása is jellemző.

Árulkodó írás

Az ujjak sutábbak, a finommotorikus tevékenységek lassulnak. A beteg nehézkesen formálja a betűket, az írása görcsössé, apró betűssé válik.

Instabilitás

Jellemző a tartási bizonytalanság, instabilitás is, a beteg egyre nehezebben tudja testhelyzetét a körülményekhez igazítani, például, ha valaki meglöki mozgás közben, könnyen elesik, hamarabb elveszíti az egyensúlyát.

Megváltozott járás

A beteg járás közben a karjait a teste mellett tartja, tartása görnyedt, a járása lassult, bizonytalan, csoszogó, lépései apróbbak. Előrehaladott szakaszban a járás akadályozott, késői stádiumban teljes mozgásképtelenség is beáll, sőt, a beteg állni sem képes.

Másodlagos tünetek

Az elsősorban a mozgást károsító panaszok mellett másodlagos tünetek is megjelenhetnek, amelyek akár évtizedekkel korábban is jelezhetik a közelgő bajt. Azonban ezek hátterében nemcsak a Parkinson-kór, hanem több más betegség is lehet. Ilyen a száraz, pikkelyes bőrhámlás (seborrhea), a szaglási képesség elvesztése, a fokozott nyálképződés, a nyelési nehézségek, a székrekedés, valamint a pszichés gondok: a szorongás, depresszió, érdektelenség, ingerlékenység, elégedetlenség, az alvászavarok, a gondolkodás lassulása.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/robot-mutet-parkinson