Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Lehet, hogy a reflux miatt nem alszik jól

A gyomorégésen kívül horkolást, sőt akár pánikkal járó, éjszakai légzési nehézséget is okozhat a reflux, ám csak kevesen vannak tisztában a két jelenség összefüggésével. A kivizsgálás és a megoldás lehetőségeiről dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ szomnológus főorvosa, neurológus beszélt.

Miért baj, ha sok a mikroébredés?

Az alvás összetett folyamat, amely alatt az ébrenléthez képest másféle agyi tevékenység zajlik. Megfelelő időtartama, felépítettsége nappali teljesítményünk, koncentrációképességünk és kiegyensúlyozott érzelmi életünk záloga.

Hűsítő kézműves szappan a legfinomabb alapanyagokból >>> [1]

Az éjszaka folyamán alvásunk mélysége változik, a különböző alvásstádiumok – mélyülő, majd ismét felületesebbé váló periódusok ill. az ún. REM alvás (gyors szemmozgásokkal jellemzett alvásszakasz) - meghatározott sorrendben követik egymást. Az alvásstádiumok elrendeződése, megfelelő időtartama és aránya nemcsak memóriánk, hanem mindennapi hangulatunk, jó közérzetünk és intellektuális működésünk meghatározója is.

Holt-tengeri iszapos samponszappan - vegyszermentes, kézműves > > > [1]

Az alvás alatt természetesen eltérő módon reagálunk a külső vagy belső (szervezetből érkező) ingerekre. Igaz ez az alvás alatti légzésre is, mely összetett idegrendszeri szabályozás alatt áll. Alvás alatt a légzésszabályozás lassabban tud reagálnia a változásokra, mint pl. a légutakat érintő irritáció, amit okozhat a savas gyomortartalom regurgitációja, melyet köznapi szóhasználtban a „sok a savam”, „feljön a savam” megfogalmazásokkal jeleznek a betegek. Az ebben az állapotban reflexszerűen megjelenő köhögést alvás alatt ún. mikroébredések, rövid ideig tartó, csak az agyi elektromos tevékenység vizsgálata során regisztrálható ébredések előzik meg. Az ismétlődő savas regurgitáció és köhögés gyakori mikroébredésekhez vezet, nem alakul ki megfelelő mennyiségű mélyalvás, ami napközbeni fáradtsághoz, álmossághoz vezet.

Refluxos tünetek éjjel

Az alvás alatti légzéskimaradás és savas regurgitáció között egyértelmű összefüggés mutatható ki. Az alvási apnoe során az egyre fokozódó negatív mellkasi nyomás elősegíti, hogy a gyomortartalom pulzálva visszajusson a nyelőcsőbe. Ha ez hosszú időn keresztül előfordul, kialakul a GERD, vagyis a reflux. Az éjszakai tünetekhez később sokféle nappali probléma is társulhat, így például gyomorégés, puffadás, köhögés, rekedtség vagy asztmás panaszok. Előfordul, hogy szívtáji, úgynevezett anginás panaszok hátterében is ez a betegség áll. A reflux és az alvászavarok közötti szoros összefüggés és egymást kölcsönösen erősítő hatás miatt fontos lenne, hogy a gasztroenterológiai kivizsgálás mellett szomnológiai konzultáció és szükség esetén alvásvizsgálat is történjen. A sikeres terápia kulcsa a pontos, korrekt diagnosztika, melynek alapján hatékony oki kezelést lehet végezni – összegzi dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ szomnológus főorvosa, neurológus. - Az első lépés természetesen annak felismerése, hogy ha a homokba dugjunk a fejünket és nem foglalkozunk a problémával, életminőségünk és egészségünk romlani fog. Az alvásvizsgálatnak természetesnek kellene lennie olyankor, ha valaki hosszabb ideje rosszul alszik, vagy ha megfelelő mennyiségű alvás ellenére napközben fáradt, dekoncentrált. Hiszen a megfelelő alvás nemcsak napközbeni teljesítőképességünk, de egészségünk kulcsa is!



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/mikroebredesek