Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Fogas tippek

Fogazatunk állapota elsősorban táplálkozási és egészségügyi kérdés, de ugyanakkor fontos esztétikai tényező is. Igazgyönggyel hasonlítják össze gyakran a fogakat, és annyi biztosan igaz: ha szép fogazatot szeretnénk, megfelelően törődni kell velük.

A fogak igencsak makrancosak, és egyáltalán nem mindig azt szeretik, amit mi. Mi egyedül vagyunk, ők pedig 32en, abszolút többségben, tehát jobb a kívánságaiknak alávetni magunkat, saját egészségünk érdekében.

Mit szeretnek a fogak?

• Például azt, ha évente kétszer (és nem ritkábban!) megvizsgálja őket a fogorvos.
• Amikor a sütemények, fagylalt, csokoládék és egyéb édességek helyett az étkezést néhány karika sárgarépával, retekkel, vagy almával fejezzük be. Répa desszertként? Igen! A nyers zöldségek és gyümölcsök nemcsak mechanikusan tisztítják meg a fogak közét, de fokozott nyálelválasztást is előidéznek, ami szintén segít az ételmaradék eltüntetésében.
• Amikor naponta háromszor fogat mosunk: reggeli után, ebéd után, és lefekvés előtt.
• Amikor a fogmosás alapos, legalább 3-4 percig tart, és nemcsak jobbra-balra húzogatjuk a fogkefét, hanem óvatosan, de meglehetős intenzitással felülről lefelé mozgatva, elől-hátul is elérjük őket.
• Amikor kap ajándékba egy szájzuhanykészüléket, és rendszeresen használjuk is.
• Amikor a fogínysorvadás megelőzésére naponta masszírozzuk az ínyt. Ha vérzik, reggeli előtt mindennap öblögessünk szobahőmérsékletű vízzel! Méghozzá igen intenzíven, a mimikai izmok részvételével, egyszerűbben szólva: fújjuk fel a szánkat. Kétpohárnyi vizet elöblögetve reggelente biztosítjuk fogínyünk tónusát.

Mit nem szeretnek a fogak?

Ezt sem kevésbé fontos tudni.

 

• Ha a fogvájót vagy fogselymet megpróbáljuk gombostűvel, drótdarabbal vagy más fogsértő eszközzel helyettesíteni.
• Amikor jeges ital után forró levest eszünk, vagy fordítva.
• Amikor fogunkkal akarjuk feltörni a dióféléket.
• Amikor sok főzeléket, pürét, tésztafélét és más puha ételeket fogyasztunk, ezek ugyanis meggyorsítják a fogkőképződést. A durva, nyers étel (ésszerű mennyiségben) mérsékeli ezt a folyamatot, azonkívül megdolgoztatja az állkapcsot, ami nagyon hasznos, mivel a lusta rágás fogínybetegséghez vezethet.

 

Árulkodó szájtérkép

Az egészségi állapot teljes körű felméréséhez hozzátartozik a fogdiagnosztika, amelynek eredménye mintegy alátámasztja a többi vizsgálati módszerrel feltárt elváltozásokat, minden esetben. Belső szervek betegségeinek diagnózisában a keleti orvosok a szervezet funkcionális állapotának meghatározásakor figyelembe veszik a fogak formáját, színét, a lepedék meglétét és a fogíny állapotát.

És a fluor...

Ha a szervezetben fluorhiány keletkezik, a fogzománc ellenálló képessége észrevehetően csökken a savakkal szemben. Ritkán panaszkodnak rossz fogakra azok, akik szeretnek teázni (pláne, ha a frissen készült teát kedvelik). A teafüvön kívül jelentős fluortartalmú a saláta, burgonya, bárányhús és a diófélék. Ha táplálékunkban megtalálható a szükséges mennyiségű fluor, de szervezetünk nem képes felhasználni, és fogaink mégis romlásnak indultak, annak valamilyen belső oka van..

Keserűen az édességről

Amikor édességeket eszünk, ez a fogak számára egyenesen katasztrofális. Legártalmasabbak a chipszek, még a karamelles cukornál is lassabban oldódnak fel a szájban, hozzáragadva fogainkhoz. A szájüregben élő baktériumok hatására a szénhidrátok savvá alakulnak. amely rombolja a kemény fogszövetet.

Régóta ismeretes, mennyire ártalmasak az édességek. Az emberek viszont, nem tudván lemondani az élvezetekről, kerestek olyan ételt, amely semlegesíti a szájban keletkező savat. Keleten dióval, Franciaországban máig tradicionálisan sajttal fejezik be az étkezést. Manapság igen elterjedt a rágógumi használata. Ha elfelejtettük a fogkefénket étkezés után, legalább öblögessük ki erőteljesen a szánkat.

Mindazoknak, akik nem tudnak ellenállni az édességek csábításának, javaslom: hetente egy órát szenteljenek káros szenvedélyüknek. Egy év múlva sikeresen édességabsztinensekké válhatnak.

A fogápolás alapszabályai

A hároméves kisgyermeket már meg kell tanítani a fogkefe helyes használatára. Ebben a korban a kis fejű (kb. 2,5 cm), műanyag szálú fogkefe ajánlatos.

A felnőttek fogkeféjének feje legyen kicsi, viszonylag puha, s lehetőleg minél több. lekerekített végű szálból álljon.

Cserélje fogkeféjét háromhavonta!

Ajánlott az elektromos fogkefe használata, a szájzuhany viszont csak akkor, ha az íny teljesen egészséges, mert gyulladás esetén a. tasakokba préselheti az ételmaradékot; és még súlyosabb állapot alakulhat ki.

A fogmosás tartson legalább három percig lehetőleg minden étkezés után.

A gyakran reklámozott fogkőellenes fogkrémek a meglévő fogkövet nem szüntetik meg! Hatásukat csak teljesen sima, fogkőmentes felszínen tudják kifejteni. Igaz viszont, hogy a fogkő újraképződését csökkentik, és ha esetleg mégis kialakul, megkönnyítik professzionális eltávolítását.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/themes/sick/fogapolas1.htm