Ez a folyamat egy hullámvasútra emlékeztet. A betegség korai fázisában a gyógyír megtalálásában való heves reménykedés és a teljes kétségbeesés váltakozhatnak. Nem kizárt, hogy tagadjuk, hogy bármi baja lenne az illetőnek. Később, amikor már elfogadtuk a helyzetet, vannak periódusok, amikor képesek vagyunk jól viselni. Máskor úgy érezhetjük, hogy letaglóz a bánat, a düh, vagy egyszerűen fásultak vagyunk. Ezek az érzések a gyász velejárói. A gyász vélhetőleg nagy stresszt okoz, ezért saját magunknak is lelki támogatásra lehet szükségünk.
Tudjon meg többet a betegségről a www.felejtek.hu oldalon >> [1]
Néhány tipp, hogyan küzdhetünk meg ezekkel az érzésekkel:
• Engedjük át magunkat a fájdalomnak. Akármilyen érzésekkel küzdünk is, éljük meg őket. Ha letagadjuk, csak erősödnek, és még rosszabb lesz a közérzetünk.
• Sírjunk. A könnyek segíthetnek. Engedjük, hogy enyhítsék fájdalmunkat. Ha kell, üvöltsünk, vagy bokszoljunk egy párnába. Arra azonban figyeljünk, hogy közben a beteg biztonságban legyen, és ne hallja ezt.
• Beszéljük ki magunkból érzéseinket. Fontos, hogy a legnehezebb periódusokban beszéljünk róluk, mert ezáltal enyhülhet a ránk nehezedő nyomás. Osszuk meg a fájdalmunkat valakivel, aki nem családtag: egy tanácsadóval, vagy egy baráttal.
• Vezessünk naplót. A napló olyan személyes teret biztosít, ahol bármit leírhatunk: beteljesületlen vágyakat, bűntudatot, dühöt, vagy bármely más gondolatot, érzést. Górcső alá vehetjük érzéseinket, kifejthetjük gondolatainkat, ötleteinket, anélkül, hogy bárki megszakítana bennünket.
• Tartsuk szem előtt saját igényeinket. Ha sok időt töltünk egy demens beteggel, iktassunk be szüneteket, hogy kapcsolatban maradjunk a külvilággal, és ne csüggedjünk el. Egy pohár nyugtató tea vagy egy jó telefonbeszélgetés segíthet feltöltődni és feldolgozni érzéseinket.
• Keressünk vigaszt. Mindenki másban találja meg a vigasztalást: az imádságban, meditációban, vagy egyéb tevékenységekben.
• Ne siettessük magunkat. Mielőtt döntést hozunk, vegyük számba a lehetőségeket, és gondoljuk át azokat alaposan. Előfordulhat, hogy egyes fontos kérdésekben egyáltalán nem tudunk dűlőre jutni.
• Szeressük önmagunkat, legyünk türelmesek az érzéseinkkel szemben. Találjuk meg az egyensúlyt a vidámság és a szomorúság, a harag és a nyugalom, a bűntudat és a boldogság között. Viseljük türelemmel saját magunkat.
• Tanuljunk meg újra nevetni. Fedezzük fel ismét a humorunkat. Nézzünk vicces filmeket, olvassunk vicceket, vagy töltsünk időt a barátainkkal, akik felvidítanak minket. Azáltal becsüljük meg leginkább a beteggel töltött boldog pillanatokat, ha megtaláljuk az örömöt a saját életünkben.
A demenciával szembesülők gyakran lesznek depressziósak. Ez azonban nem törvényszerű. A depresszió kezelhető. Beszéljen háziorvosával, ha ettől tart.
Tudjon meg többet a betegségről a www.felejtek.hu oldalon >> [2]
Kedélyállapot a demencia végső stádiumaiban
A betegség késői fázisában igen fájdalmas lehet, amikor a beteg már nem ismer meg minket, és nem képes kommunikálni. Bár még életben van, gyászolhatjuk, mivel elvesztettük azt, aki korábban volt. Tudjuk, hogy a kapcsolatunk szinte teljesen véget ért vele, de nem sirathatjuk teljes szívvel, mert még él. Ebben az időszakban az is megnyugtató lehet, ha csak ülünk, és fogjuk a beteg kezét, vagy megöleljük. A tudat, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, szintén vigaszt nyújthat.
Vannak, akik olyan hosszú ideig gyászolják demens szerettük elvesztését, hogy halálakor szinte nincs is veszteségérzésük. Mások igen heves érzelmeket élhetnek meg:
• Fásultságot
• Tagadást
• Sokkot vagy fájdalmat, még akkor is, ha számítani lehetett a beteg halálára
• Megkönnyebbülést a demens beteg miatt, és saját maguk miatt is
• Bűntudatot
• Szomorúságot
• Elszigeteltséget
• Úgy érzik, hogy a dolgok értelmüket vesztették.
Van, aki hosszú időn keresztül meg tud birkózni ezekkel az érzésekkel. Ha demens beteget ápoltunk, halálát követően ürességet érezhetünk. Még ha alapvetően jól is viseljük a történteket, előfordulhat, hogy néha szomorúak, dühösek leszünk. A születésnapokhoz hasonló ünnepségeken különösen nehéz lehet részt venni. Ilyenkor a család, a barátok nyújtotta támaszra lehet szükségünk. Az illető halálát követő hónapokban, amikor rendkívül sérülékenyek vagyunk, próbáljuk elkerülni a fontos döntéseket. Keressük fel háziorvosunkat, ha szorongás vagy depresszió miatt segítségre van szükségünk.