Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Kötelező védőoltások gyermekeknek

A leggyakoribb gyermekkori fertőző betegségek ellen a gyerekek egészen 14 éves korukig kapják meg kisebb-nagyobb rendszerességgel a kötelező védőoltások sorozatát. 2006 óta korszerűbb védőoltások vannak használatban, és kevesebb alkalommal kerül sor a védőoltások beadására, mint korábban.

A korábbi DiPerTe kombinált védőoltás helyett egy korszerűbb vakcina került a palettába, amelyben a szamárköhögés elleni alkotórész megváltozott: csak a baktérium kórokozó képességéért leginkább felelős sejtrészeket (=antigéneket) tartalmazza. Ez más szóval azt jelenti, hogy a teljes sejtes (elölt egész baktérium tartalmú) védőoltás használatáról átálltak az ún. acelluláris (nem baktériumot, csak annak tisztított antigénjeit tartalmazó) vakcinákra.

A szájon át adott élő, gyengített gyermekbénulás elleni vírusvakcinát (Sabin-cseppek) elölt vírusokat tartalmazó oltóanyag váltotta fel.

A háromnál több betegség ellen egyidejűleg végzett immunizáció kizárólag kombinált védőoltással végezhető el.

A régi és az új rendszer

A régi és a mostani védőoltás naptárt az alábbi táblázat hasonlítja össze.

Életkor 2005-ben 2006-tól
0-6 hét BCG BCG
2 hónap Hib I/a DTPa-IPV-Hib
3 hónap DTPw I/a IPV DTPa-IPV-Hib
4 hónap DTPw I/b OPV Hib I/b DTPa-IPV-Hib
5 hónap DTPw I/c OPV Hib I/c  
15 hónap MMR OPV Hib II MMR
18 hónap   DTPa-IPVH-ib
6 év DTPw II OPV DTPa-IPV
11 év dt MMR dTap emlékeztető oltás, MMR revakcináció
13/14 év Hepatitis B Hepatitis B

A betűjelek az alábbi védőoltások rövidítései:

* BCG Tuberkolózis elleni védőoltás

* DTP diftéria, tetanusz, szamárköhögés elleni védőoltás

* Pw a jelenlegi teljes sejtes szamárköhögés elleni komponens

* Pa csak tisztított antigéneket tartalmazó szamárköhögés elleni komponens

* OPV szájon át adott, élő, gyengített vírustörzseket tartalmazó oltóanyag gyermekbénulás ellen

* IPV – inaktivált (=elölt) vírust tartalmazó gyermekbénulás elleni oltóanyag

* HIB a Haemophilus influenzae baktérium elleni oltóanyag

* MMR mumpsz, kanyaró [0], rózsahimlő elleni védőoltás

* dTap diftéria-tetanusz-acelluláris pertussis komponenseket tartalmazó oltóanyag újraoltás céljára

* Hepatitis B fertőző májgyulladás elleni védőoltás.

A teljes új védőoltások rendje a 2005. október 31. után született gyermekekre vonatkozik. A változás részlegesen érinti a 2004. szeptember 30. után születetteket (MMR oltás tekintetében), és a 2003. január 1. és 2004. június 30. között születetteket (DPT II, és DPT III, illetve dt védőoltások vonatkozásában).

Az új védőoltások előnyei

Az új védőoltási rendnek és az új oltóanyagoknak számos előnye van a régivel szemben: korszerűbb (a világon már igen sok helyen alkalmazott, jól bevált anyagokat, alkotórészeket tartalmazó vakcinákat használunk), kevesebb a szúrások száma, jelentősen csökken a nem kívánt oltási reakciók (láz, fájdalom, duzzanat az oltás helyén) előfordulása. Mindezek alapján jobban tolerálják mind a szülők, mind az újszülöttek [0] és kisdedek.

A védőoltások szükségessége

A fertőző betegségek megelőzésének leghatékonyabb módja a védőoltások alkalmazása, többségük ezért is kötelező. Azok a betegségek, amelyek ellen oltunk, évtizedekkel ezelőtt még rettegett betegségek voltak.

Magyarországon az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a 80-as évek óta több alkalommal áttekintette, hogy a magyar védőoltás rendszer hogyan illeszkedik az európai rendszerhez. Azt találták, hogy a régióban a legjobb átoltottságot értük el, és szervezett rendszert alkalmazunk. Ez a védőnői és a gyermekorvosi hálózatnak is köszönhető. A védőoltások tekintetében a szülők körében sokáig nem voltak kételyek, mindenki elfogadta azokat, és oltatta a gyermekeket.

Az utóbbi időben sajnos hangot kaptak olyan vélemények, amelyek megkérdőjelezik a védőoltások szükségességét. Akik ilyen véleményen vannak, nincsenek tisztában a védőoltások hatásával, nem ismerik azokat a betegségeket, amelyek ellen a vakcinák védelmet nyújtanak.

Az, hogy a betegségeket nem ismerik a mai fiatal szülők, éppen annak köszönhető, hogy a védőoltások hatására eltűntek. Számos példa figyelmeztet arra, hogy a jelenlegi kedvező helyzet csak addig tart, amíg fennáll a védőoltások által kialakított immunitás. A védőoltások szükségessége tehát nemhogy nem kérdőjelezhető meg, hanem alapvetően fontos megelőző tevékenység.

A szülők felelőssége, hogy gyermekeiknek megadjanak mindent, ami segíti egészséges fejlődésüket. Az egészségügy feladata pedig az, hogy a legkorszerűbb módszerekkel megelőzzék a gyermekek egészségét fenyegető súlyos betegségeket. Ennek igen jelentős momentuma az új védőoltás rendszer bevezetése.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/themes/sick/oltas.htm